Az idei szabadtéri tüzek csaknem fele az erdő- és mezőgazdaságot érintette; több tűz keletkezett az aratással összefüggésben, harminc helyen összesen 3100 bála égett és 42 hektáron gabona vált a lángok martalékává – tartalmazza a közlemény.

Hirdetés

Kigyulladt munkagépek miatt is riasztották a tűzoltókat; idén eddig 16 traktor, 11 kombájn, 3 bálázó és 4 mezőgazdasági rakodógép égett, illetve kilenc ember sérült meg – tették hozzá.

Jelezték: bár az idei, csapadékosabb évben kevesebb szabadtéri tűz keletkezett, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene a betakarítási munkák közben odafigyelni a tűzmegelőzésre. Példaként említették, hogy az elmúlt hétvégén is riasztották szabadtéri tüzekhez a tűzoltókat.

Mártélynál, a Kisgazdakör-dűlőben kétszázötven bála és egy pótkocsi égett, Maroslele térségében mintegy hét hektáron fogott tüzet a learatott gabonatábla, Szeged külterületén pedig nagyjából négyezer négyzetméteren égett a növényzet. Jobbágyi külterületén vasárnap este égett le egy kombájn.

A közlés szerint a katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére. A hatósági szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, hanem az évről évre előforduló hibák kiküszöbölése érdekében az ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a gazdák számára.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a munka megkezdése előtt ajánlatos ellenőrizni a munkagépek kipufogórendszerét, mert a sérült illesztéseknél, lyukaknál kiáramló forró kipufogógáz meggyújthatja a növényzetet.

Az üzemanyag-ellátó és olajtovábbító rendszereket is ellenőrizni kell, mert a kiszabadult kenőanyag vagy üzemanyag könnyen tüzet okozhat. Továbbá nagy hangsúlyt kell fektetni a munkagépek elektromos vezetékeinek szigetelésére, valamint a kombájnok földelésére, a munkagépek tisztán tartására – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk