Fotó: lokal.hu, szerk.
Hirdetés

Felhívta a figyelmet: néhány alapszervezeti vezető döntése nem jelenti automatikusan az alapszervezetek automatikus megszűnését, hiszen jelen esetben azt sem tudni, hogy a párttagok meg lettek-e kérdezve.

Hétfőn több Vas megyei Jobbik-alapszervezet vezetője, köztük Lábodi Gábor, a szentgotthárdi alapszervezet elnöke is kilépési szándékát jelezte a Facebookon, azt is közölve, hogy Vas megyében megszűnt a Jobbik.

Balassa Péter szerint viszont csupán egy párton belüli megújulás zajlik annak megfelelően, amit Jakab Péter pártelnök és az országos vezetés kijelölt és amelyre a párt tisztújító kongresszusán felhatalmazást kaptak.

Balassa Péter hangsúlyozta: a pártépítés folytatódik, és az a feladat, hogy ha esetleg megszűnik egy alapszervezet, helyette kettőt hozzanak létre.

Elmondta, ő maga eddig hivatalos értesítést nem kapott kilépésekről és megszüntetni kívánt alapszervezetekről.

Hangsúlyozta: továbbra is vannak Vas megyében működő Jobbik-alapszervezetek, ilyen például az általa vezetett szombathelyi is, tehát nem lehet azt állítani, hogy a Jobbik Vas megyében megszűnt létezni.