Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
Hirdetés

Ferenc pápa péntek délelőtt érkezett háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra.

Simicskó István kiemelte: kereszténydemokrata politikusokként különösen nagy tisztelettel és szeretettel várják Ferenc pápa magyarországi látogatását.

„Hisszük, hogy szavai és tettei iránymutatást adnak minden katolikus hívőnek és minden jóakaratú, a keresztény értékrendet tiszteletben tartó embernek is” – mutatott rá, hozzátéve: ezekben a vészterhes időkben, amikor szomszédunkban véres háború zajlik és egy világégés réme fenyeget, lelki megerősítést jelent, hogy az egyházfő személyes jelenlétével tiszteli meg a magyarokat.

Magyarország a békefolyamat előmozdításában szövetségest lát Ferenc pápában, aki elkötelezetten vallja a békés rendezés szükségességét – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője.

Korábban írtuk

Simicskó István kiemelte: az Egyházfő a csíksomlyói búcsú és az Eucharisztikus Kongresszus után immár harmadik alkalommal találkozik a magyar hívők közösségével.

Hozzátette, sok erőt, jó egészséget kívánnak neki, és köszönik apostoli útját, amely az egész Kárpát-medencének lelki megújulást és szilárd hitet adhat, hogy a kihívások korában is „helyt állhassunk és meg tudjunk maradni igaz keresztény hitünkben”.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható, hallható.