Az elmúlt negyedév egyik legfontosabb tanulsága, hogy a Fidesznek és a KDNP-nek az Országgyűlésben felesleges alkalmaznia az Oszd meg és uralkodj! elvét. Pusztán jól kell kormányozniuk és hűvös távolságtartással figyelniük, ahogy a három parlamenti kispárt egymás rovására próbál terjeszkedni. Az ellenzéki játszma végösszege zéró, és bármilyen messze van 2014, könnyen elképzelhető, hogy a következő országgyűlési választások fő kérdése az lehet, hogy a mandátumok szűk egyharmadát milyen arányban osztják újra egymás között.

Egyik párt sem lehet optimista, mert nem vettek jó rajtot. Az MSZP azért küzd, hogy október elején ne érje még az áprilisinál is nagyobb blamázs. A Jobbik ugyancsak nagyon megégetheti magát, főleg Budapesten, ahol alig mérhető főpolgármester-jelöltjének, Staudt Gábornak a támogatottsága. Egy esetleges leszerepléssel végleg a múlté lehet a dinamikus növekedés fantazmagóriája. A LMP a kiábrándult baloldaliak, a liberális fiatalok és a zöld álmodozók gyűjtőpártjaként ugyanakkor bízhat abban, hogy négy év múlva egyedül neki lesz halovány esélye arra, hogy megakadályozza a Fidesz újrázását.

A közvélemény-kutatók hasonló képet festenek a parlamenti pártok kedveltségéről. A Medián, a Tárki, a Századvég és a Szonda Ipsos felmérései azt mutatják, hogy a biztos szavazók körében a kormánypártok őrzik 60-65 százalékos népszerűségüket, az MSZP átlagosan néhány ponttal előzi meg a 10-12 százalékon álló, tehát kicsit gyengülő Jobbikot. Az LMP támogatottságát 4 és 8 százalék közé mérték.

Őfelsége vörös ellenzéke

Mint az agresszív kismalac, amelyik mindenre nemet mond és mindig azt hiszi, neki van igaza. Ilyenné vált a július óta immár Mesterházy Attila vezette MSZP, amely a kettős állampolgárságról szóló törvény kivételével szinte minden kormánypárti javaslatot leszavazott és amelynek különös ismertetőjelévé vált az elmúlt hónapokban, hogy a jó hírek messze elkerülték.

Az MSZP egykori sikeremberei közül többen menekülőre fogták. Szili Katalin volt parlamenti elnök és szocialista elnökhelyettes el sem ment a párt júliusi tisztújítására és tovább szervezi új baloldali mozgalmát. Mester László XVIII. kerületi városvezető nem kér többet a nyolc év alatt „elzuschlagosodott és elhagyómiklósozódott” pártból, bár a politikus, aki tizenhat éve polgármester, hivatalosan csak erkölcsi aggályait hangoztatta a párt egyes vezetőivel szemben.

Egy biztos, ősztől tovább zsugorodik az MSZP, és nem is kicsit. Az önkormányzati képviselők számának csökkentése és saját népszerűségének erodálása miatt még akkor is el fogja veszíteni mandátumai 60-70 százalékát, ha mindenütt meg tudná ismételni a tavaszi 20 százalék körüli országos eredményt. Nem kizárt, hogy már októberben megérkeznek az első hírek a vidéki pártirodák bezárásáról és a tagság lázongásáról.

Nagy Attila Tibor kérdésünkre tágabb összefüggésekbe helyezi a párt mélyrepülését. A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője úgy látja, hogy az ellenzéki pártok közül az MSZP van a legnehezebb helyzetben. Nemcsak politikai befolyását veszítette el, nemcsak hitelességi problémákkal birkózik, de társadalmi kapcsolatai (szakszervezetek, nyugdíjascsoportok) is meggyengültek. Az is nehezíti a dolgát, hogy „a baloldal Európa nyugati felében is keresi az útját, amelyet az a fő kérdés szegélyez (a válság óta különösen): miként lehet a baloldali eszmék végrehajthatóságát összeegyeztetni a globalizmussal, vagy éppen az informatikai forradalommal”.

Az MSZP mind nyilvánvalóbbá váló életképtelensége ellen a pártvezetés is tehetetlen. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő kemény ellenzékiséget ígért, de még meg sem szólalt az új Országgyűlésben. Balogh Andrástól, egykori MSZMP-funkcionáriustól, államfőjelölttől, thaiföldi nagykövettől, frissen megválasztott elnökhelyettestől csak az remélhet feltámadást, aki átaludta az elmúlt húsz esztendőt.

Mesterházy Attila diadalittasan üdvözölte a fideszes polgári körök mintájára megalakult első Demokrata Köröket, de ez legfeljebb lapunk népszerűségét fogja emelni, az MSZP-be beáramló-beszivárgó fiatal párttagok számát aligha. A pártelnök legutóbb „a Fidesz szegényellenes, antimodernizációs, antidemokratikus és tekintélyelvű hatalomgyakorlásáról” beszélt és azt hangsúlyozta, hogy a parlament falain kívül, közvetlenül is politizálniuk kell. Mindez azt jelenti, hogy a szocialisták nemsokára utcára viszik a politikát?

Szánthó Miklós szerint nehezen érthető, hogy a szocialisták, csakúgy, mint 1998 és 2002 között, megint az „antifasiszta népfront” politikáját hirdetik, s igyekeznek minden demokratikus erőt összefogni a kormány ellen. A Nézőpont Intézet elemzője kérdésünkre leszögezte: ez eddig nem hozott se komolyabb sikert, se népszerűséget a pártnak.

Elfogytak a szövetségesek is, az SZDSZ halála és az LMP felől érkező merev elutasítás miatt az MSZP ma már legfeljebb a Kapolyi-féle Magyarországi Szociáldemokrata Pártra és az MDF maradványaira számíthat. Az országban azonban alig maradt reménysugár, egy-két fővárosi kerület (Angyalföld, Soroksár, Pesterzsébet, Kispest) és város (Tatabánya, Szeged, Salgótarján) kivételével a pártra a biztos vereség vár októberben.

Lakner Zoltán szerint az önkormányzati választáson sikert jelentene az MSZP-nek, ha a 2006-os eredménye alatt, de tisztán másodikként teljesítene, vagy ha a következő év folyamán képes lenne valamelyest növelni támogatottságát. A politológus a Demokratának kifejtette: áttörésféléről csak akkor beszélne, ha az MSZP valós elmozdulást érne el a fiatal szavazók körében szerzett támogatottságban, „ez azonban legfeljebb évek távlatában elképzelhető”.

– A jelenlegi népszerűségi mutatók és az önkormányzati választások új szabályai alapján októberben várhatóan újra narancsba borul majd az ország. Az MSZP önmaga számára magasra tette a lécet, hiszen Szanyi Tibor Budapestet helyezte eddig az előkampány középpontjába. De mivel Tarlós Istvánnak nincs életképes alternatívája, a Fidesz várhatóan megszerzi a főpolgármesteri címet, s utána csak az lesz a kérdés, hogy a Jobbikkal vagy az LMP-vel ül-e le tárgyalni a közgyűlési együttműködésről – jósolja Szánthó Miklós.

Zsákutcában masírozók

A nemzeti radikálisnak nevező párt sincs sokkal kedvezőbb helyzetben, mint a szocialisták. A Jobbik újra és újra saját csapdájába esik, a retorikája és a valós politikai teljesítménye között olyan szakadék tátong, ami a szervezet szétszakadásához vezethet. Ez még akár jót is tehet a magyarországi szélsőjobbnak, hiszen létrejöhet egy szalonképesebb, a MIÉP-hez hasonló társadalmi támogatottságú értelmiségi törpepárt. Ettől élesen elkülönülhet majd egy, a hungarista és náci szólamokat komolyan vevő szerveződés, amely azonban természeténél fogva halálra van ítélve.

A belső egység a látszat ellenére igen ingatag. Bár júniusban újraválasztották az elnökséget, a parlamenti munkába és a budapesti politikába betagozódó honatyák és a mezei tagság egyre inkább eltávolodik egymástól. Leginkább a Fideszhez való viszony, illetve a Gárda és Budaházy György megítélése azok a kérdések, amelyekben a frakció is megosztott. A Jobbik nehezen viseli, hogy a Fidesz saját neve alatt fogadtatja el az Országgyűléssel azokat a programpontjait, amelyeket támogathatónak ítél (ilyen volt a Trianon-emléknap bevezetése) és hogy a kormánypártok sok esetben egyszerre, egy jogszabályjavaslat keretében nyújtanak be módosításokat. Ezek egy részét a radikálisok támogatnák, másik részét nem, így kénytelenek tartózkodni (lásd a büntető törvénykönyv módosítását, melyben szerepelt a három csapás törvénye és a holokauszttagadás szankcionálása is).

A durcás kisgyerek persze igyekszik fogást találni a kormánypártokon, egyelőre kevés sikerrel. Sőt. Lakner Zoltán úgy látja, hogy a Fidesz kormányra jutása és cikluskezdése a Jobbik számára olyan helyzetet állított elő, amelyben kénytelen volt a kormányt támogatni: ilyen a kettős állampolgárság ügye, illetve különféle rendészeti kérdések. „Egy ellenzéki, pláne radikális ellenzéki párt számára nem politikai életbiztosítás többször is a kormánnyal együtt szavazni, és támogató felszólalásokat tartani.”

A vádak, hogy a Fidesz túlzottan EU-párti, az elitet és a közép- és nagybirtokos réteget támogatják, és főpolgármester-jelöltjük, Tarlós István egyre csendesebben bírálja az évtizedes fővárosi SZDSZ–MSZP-uralmat, kevés a társadalmi támogatottság növeléséhez. Sőt, a most éppen Magyar Nemzeti Gárda névre hallgató félkatonai szervezet és a terrorizmussal vádolt Budaházy György melletti Jobbik-kiállás továbbra is elriasztja azokat, akiket esetleg meggyőzött volna az egyébként részben színvonalasnak nevezhető és (Novák Előd alelnök és Zagyva György Gyula képviselő felszólalásaitól és bekiabálásaitól eltekintve) visszafogott parlamenti szakpolitizálásuk.

– A Jobbik megmutatta már, hogy vannak nagyon is parlamentképes politikusai, másrészt viszont van olyan képviselője is, aki a civilizált viselkedés általános normáit sem képes teljesíteni – mondja Lakner Zoltán.

– A Jobbiknak az eddigiek alapján nem sikerült összehangolni a szakmaiságot és a radikalizmust – véli Szánthó Miklós. – Míg a párt számos törvényjavaslatot és érdemi módosító javaslatot terjesztett be, s erőteljesen kihasználták a parlamenti kommunikáció nyújtotta kereteket, a számukra 2009–2010 előtt népszerűséget hozó „non-konform performanszokat”, egy radikális párthoz illő akciókat már nem tudták hatékonyan az Országgyűlésbe importálni, fejti ki az elemző.

Orbán Viktor a Jobbik frakciójánál tett látogatásakor világossá tette, hogy sohasem fog támogatni a Gárdához hasonló szervezeteket. Kétségtelen, hogy Vona Gábor mesteri módon próbálja fenntartani az egyensúlyt a Fidesz támogatása (többtucatnyi jogszabály megszavazása) és opponálása (az MSZP és a Fidesz közötti politikai-gazdasági együttműködés és a nemzetietlenség vádja) között. Figyelmeztető jel, hogy a korábbi tagság alig fele lépett be az új Gárdába, és sorra lépnek ki a szervezetből, ahogy a pártból is a vezérkar és a megyei-városi vezetés tagjai, így például Pachl Tamás tatabányai elnök. Pősze Lajost azután mondatták le posztjáról, hogy a frakcióvezető-helyettes azt nyilatkozta, hogy a Magyar Gárda már csak önmutogatás. A Gárda eljelentéktelenedése a Jobbikra nézve „ha nem is végzetes, de súlyos csapás lenne, sokkal alacsonyabb szinten ragadna be a Jobbik támogatottsága, mint a párt vezetői szeretnék” – állítja Lakner.

Szánthó Miklós előrevetíti, hogy októberben a Jobbik szempontjából (Budapest mellett) annak a kilenc megyének lesz jelentősége, ahol áprilisban a Fidesz mögött listán a 2. helyet érték el. „Az komoly tárgyalási potenciál lehet majd a Jobbik kezében, ha egyes északkelet-magyarországi megyékben és településeken a kormánypártoknak nélkülük nem lenne meg a képviselőtestületi többsége.”

Lehet más az ellenzék?

Sok szakpolitikai sikerről a Lehet Más a Politika sem számolhat be. Schiff er András frakcióvezető indítványát a nemzetbiztonsági szolgálatok ellenőrzéséről még csak nem is tárgyalta a parlament, Karácsony Gergely javaslatáról (a kampányfinanszírozást reformálná meg a volt kampányfőnök) viszont ősszel tárgyalhatnak.

Az LMP, ahogy az várható volt, a Jobbiknál ritkábban, de az MSZP-nél gyakrabban állt a kormánypártok mellé, amikor szavazásra került sor. A konstruktív ellenzékiség látszatát keltő párt persze legtöbbször olyan esetekben szavazott együtt a Fidesszel és a KDNP-vel, amikor nem sok veszítenivalója volt, így például az állami mulasztások miatti kártérítésekkel (a 2006. augusztusi 20-i vihar és az októberi rendőrattak áldozatait és sérültjeit támogatják majd) és a 2011-es népszámlálással kapcsolatban.

A Lehet Más a Politika egyedüli képviselőcsoportként a kormánypártok valamennyi alkotmánymódosítási javaslatát elutasította, felszólalásaikban tagjai leginkább a „narancsuralmi” térfoglalást és a szerintük esélymegvonó gazdaság- és társadalompolitikát kritizálták.

Schiffer András azt szeretné, ha a ciklus közepére váltópártként tekintenének pártjára a választók. Lakner Zoltán úgy látja, az LMP elrugaszkodott az SZDSZ-emlékpárt státustól, és az MSZP-vel sem hajlandó szövetkezni, de nagy kérdés, hogy kiknek és hogyan akarja bizonyítani az elmúlt évek kormánypártjaitól tartott távolságot, mert „épp e pártok szavazói szeretnének találni egy új politikai erőt, amelyre jó érzéssel szavazhatnának”. Az elemző a jelenleg hideg-langyosnak nevezhető Fidesz–LMP-viszony megromlását sem zárja ki.

Úgy véli, ez akkor következne be, ha az LMP képes lenne elhódítani a Fidesz-tábor egy részét. „Elsősorban a fiatal szavazókról lehet szó, akik erősen MSZP-ellenesek, életformájuk, kulturális fogyasztási szokásaik azonban élesen eltérnek a hazai konzervatív hagyományoktól.”

– A szervezet ideológiája továbbra is meghatározhatatlan. A választók fejében az LMP mint egy trendi zöldpárt rögzült, de sokszor azt tapasztalni, hogy maga az LMP se döntötte még el, hogy egy antiglobalista baloldali, egy radikálisan ökoszociális vagy egy emberi jogi irányba mozdul-e el – mondja Szánthó. Ha hamarosan nem rajzolódik ki egy egyértelműbb, a „mi-nem-vagyunk-MSZP” agendán túlmutató, átfogóbb önértelmezés, akkor „kipukkadhat a hirtelen jött népszerűség lufija”, fogalmaz az elemző, aki még hozzáteszi, hogy hosszú ideig nem tartható már az LMP bázisdemokrata mivolta. Azaz egy országos, parlamenti párt nem működhet elnök nélkül. A Demokrata rákérdezett erre a párt múlt heti sajtótájékoztatóján, de Schiffer András világossá tette, hogy középtávon sem tervezik az elnöki poszt létrehozását.

Az LMP most mindenekelőtt Budapestre és az MSZP ottani szerepének átvételére gyúr. Jávor Benedek főpolgármester-jelölt nem tartja elképzelhetetlennek, hogy október harmadika után a három ellenzéki pártnak többsége legyen a fővárosi közgyűlésben. De valószínűleg ő is elképzelhetőbbnek tartja azt az eshetőséget, hogy a Fidesz többséget szerez. Sőt talán kívánatosabbnak is, hiszen Tarlós István vezetési stílusát ismerve nem elképzelhetetlen, hogy ellenzéki helyettest is választ maga mellé, a felhozatalból pedig erre az LMP lehet a legesélyesebb.

Az MSZP persze érzi a veszélyt, Szanyi Tibor kampányfőnök egyszerűen a Fidesz csatlósának nevezte a pártot, és a szocialisták látványos és hangos értetlenkedésüknek adtak hangot, amikor teátrális kérésükre Jávor Benedek nem lépett vissza Tarlós javára. Támadtak a másik oldalról is: a biztos bukásra ítélt szocialista jelölt, Horváth Csaba visszalépett volna Jávor javára, de az LMP-ben ezt a felvetést sem vették komolyan.

Az önkormányzati választások tétje (a Fidesz töretlen népszerűségének ismeretében) tehát elsősorban az ellenzéki pártok számára magas.

– Jövőbeni sikerük attól függ, mennyire lesznek képesek kialakítani élő kapcsolatokat a társadalom tagjaival, csoportjaival, a szakpolitikákon keresztül sikerül-e megjeleníteniük a választók mindennapjaira lebontva azt, hogy mit akarnak jobban csinálni, mint a kormányon lévők, és ezáltal támogatást szerezni. Az internet szervező ereje a következő választásokon a választók toborzása, a pártok üzeneteinek eljuttatása szempontjából fog kulcsfontosságúnak ígérkezni – állítja Nagy Attila Tibor. Amiben az MSZP már most jelentős lemaradásban van a Fidesszel, a Jobbikkal és az LMP-vel szemben.

A kispártok számára létfontosságú az októberi voksolás, mert egy esetleges sikeres szereplés évekig tartó lendületet adhat és mozdulatlanságra kárhoztathatja a veszteseket. A Fidesz-torony ledönthetetlennek tűnik, de újabb tornyok építésére csak annak lehet bármilyen esélye, aki először a saját kategóriájában szerzi meg az első helyet. Nem véletlenül mondja Szánthó, hogy miután az ellenzék mozgástere a döntéshozatalba történő beleszólást illetően a nullára redukálódott, az MSZP, a Jobbik és az LMP (akik egymás ellenzékei is), sokszor nem is a Fideszhez, hanem egymáshoz képest igyekeznek önmagukat értelmezni.

Ha a centrum megtámadása még hosszú-hosszú évekig kilátástalan marad is, a váltópárti státusra ácsingózó három kispárt most abban bízik, hogy a periférián épülhetnek még új birodalmak.