Szijjártó Péter úgy fogalmazott: komoly nemzetközi figyelem övezte a vasárnapi parlamenti választást, hiszen az választ adott arra a kérdésre is, hogy sikerre tud-e vinni egy közép-európai ország huzamosabb időn keresztül egy szuverén, nemzeti érdeket érvényesítő, a külkapcsolataiban a kölcsönös tiszteletre alapozó politikai stratégiát.

Hirdetés

A választás eredménye azt mutatja, hogy igen – tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter jelezte: Kína és Törökország súlya és szerepe is egyre nő az új világgazdasági korszakban, így Magyarország érdeke továbbra is az eredményes együttműködés fenntartása ezekkel az országokkal a kereskedelem, a gazdaság és a beruházások terén.

Szijjártó Péter örömét fejezte ki, hogy kínai és török kollégája is „elkötelezett emellett”, így megállapodtak, hogy a jövőben is a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért dolgoznak.

Korábban írtuk