Ismertetése szerint a Pénzügyminisztérium (PM) egyik most meghirdetett pályázatán 1,5 milliárd forinttal segítik a gyermekétkeztetés feltételeinek javítását; így óvodai és bölcsődei konyhák felújítására, építésére nyújtanak támogatást.

Hirdetés

A PM másik – a Belügyminisztériummal közös – pályázatán három területen segítik az önkormányzatok beruházásait, összesen 6 milliárd forintból.

Közölte, pályázni lehet a sportolás feltételeinek a javítására, iskolai, óvodai sportpályák létesítésére, és pályázni lehet belterületi utak, járdák és akár hidak felújítására is. Önkormányzati épületek fejlesztésére is lehet forrást kérni, így például óvodák, háziorvosi rendelők, vagy a városháza megújítására – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén csaknem 40 milliárd forint rendkívüli és közvetlen támogatással segítették az önkormányzatokat, a most kiírt pályázatokkal pedig ezt a munkát folytatják. A cél, hogy az önkormányzatok oldaláról is támogassák a beruházások növelését, és országszerte megújuljanak a közösségeknek fontos épületek – mondta.

Korábban írtuk

A kiírások részletei a kormany.hu oldalon érhetők el.