Fotó: Azbej Tristan, Facebook
Hirdetés

Azbej Tristan tájékoztatása szerint a hivatásos Hunor mentőcsapat mellett több civil kutató-mentő egység utazott a földrengés sújtotta területre.

Kiemelte: Szíriába a polgárháborús helyzet miatt nehezebb kutató-mentő egységet küldeni, mint Törökországba. Azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 50 millió forintos kormányzati támogatás segítségével át tudja telepíteni két mobil egységét Homszból Aleppó, illetve Latakia térségébe.

Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta: a két egészségügyi konténert és a két mentőautót még az aleppói kórházépítés idején vásárolták, és ezek eddig Homsz környéki kistelepüléseken láttak el szolgálatot.

Hangsúlyozta: azért fókuszálnak Szíriára, mert ott a bonyolult vízumszerzés miatt sokkal kevesebb kutató-mentő dolgozik, mint Törökországban.

Korábban írtuk

A műsorban Azbej Tristan arról is beszélt: rendkívül nehéz helyzetben vannak a földrengés sújtotta területen élő keresztények, de az egyházak erejükön felül próbálnak segíteni a térségben.

Jelezte: a humanitárius válsághelyzetben a segítségnyújtás „első hulláma” a jelenleg is tartó kutató-mentő munka, de a helyi partnerekkel és magyar karitatív szervezetekkel már egyeztet a kormány arról, hogy milyen további segítséget nyújthatnak majd.