Fotó: Novák Katalin, Facebook
Hirdetés

Novák Katalin a Zala Megyei Önkormányzat megyenapi díjátadó ünnepi közgyűlésén egyebek mellett arról beszélt, hogy bármilyen nemes is valakinek a hivatása, magasztos a célja és önzetlen a szolgálata, elsősorban mégis „a közvetlenül ránk bízottakért tartozunk felelősséggel, a családunkért, a szüleinkért, a gyermekeinkért”.

A díjazottakat – külön kiemelve a most díszpolgári címet elnyerő Ádám Veronika neurokémikust – úgy méltatta, hogy mindannyian a megye büszkeségei, „tudják, hogy itt van dolguk, innen jöttek és ide tartoznak”, még ha nem is itt élnek.

„Akkor juthatunk igazán messzire, ha otthonról indulhatunk el és haza érkezhetünk meg”. Ha tudjuk, hogy honnan indultunk és hová tartozunk, akkor tudunk felelősséget érezni a hazánkért és a családunkért is – vélekedett Novák Katalin.

A miniszter Ádám Veronikáról elmondta: Széchenyi-díjas, Prima Primissima díjjal és a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett kutató szülővárosának, Nagykanizsának is díszpolgára. Olyan tudományterületen ért el sikereket, amely nem hagyományosan női terület – fogalmazott.

Korábban írtuk

Felkarolja a fiatal tehetségeket, egyik alapítója volt a Nők Magyarországért Klubnak, részt vesz a külföldi egyetemeken tanulókat támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíj háromtagú bíráló bizottságának tevékenységében. Része annak a polgári értelmiségi körnek, is amelynek tagjai „mernek és tudnak kérdezni”, kritikát megfogalmazni, javaslatot tenni és tükröt tartani, ha erre szükség van – fogalmazott a miniszter.

„Mindemellett feleség, anya és nagymama”, de író is, akinek tavaly jelent meg Távolból őrzöm című regénye egy csodálatos barátságról – tette még hozzá Novák Katalin.

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) ünnepi beszédében arról tett említést, hogy a koronavírus-járvány hosszú távú következményeit még nem látjuk, de biztos, hogy a társadalom életét átalakító időszak, ami alapvető változásokat hozott az életünkben.

„A válság legfontosabb hozadéka a tudomány forradalma”. Zala megyében a színvonalas közlekedési és digitális infrastruktúra fejlesztése, a minőségi szakemberképzés és az innovációs háttér fejlődése is mutatja a változást – vélekedett a megyei közgyűlés elnöke.

Említést tett az M76-os gyorsforgalmi út, a ZalaZone Járműipari Tesztpálya, a Rheinmetall harcjárműgyárának építéséről, a Nagykanizsán előkészítés alatt álló tudományos és innovációs parkról, de arra is kitért, hogy Zalaegerszegen drónkutatási központ létesítését tervezik.

A megye díszpolgári címét kiérdemelt Ádám Veronika – akit elkísért férje, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke – a valamennyi kitüntetett nevében mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy a szülőföld vagy a szűkebb pátria elismeri azokat, akik sokat tettek a megyéért hivatali helyükön, vagy mindennapi tevékenységük során áldozatos munkával szolgálják a rájuk bízottakat.

Felidézte, hogy 18 éves koráig élt Nagykanizsán, de „sorsszerűnek” tartja, hogy olyan gimnáziumban tanult, amelyben rendkívüli pedagógusokkal találkozhatott, akik „arra tanítottak, hogy a tehetség nagy dolog, de kitartó munka nélkül mit sem ér”. Végül hozzátette: a megyei díszpolgári címmel járó anyagi elismerését a nagykanizsai Batthyány gimnázium nehézsorsú, tehetséges és igyekvő diákjainak megsegítésére ajánlja fel.