Fotó: MTI, illusztráció
Hirdetés

Azbej Tristan azt mondta: az ortodox közösséget is beszámítva hozzávetőleg egymilliárd keresztény él a földön, Magyarországtól keletre és délre sokfelé üldözik őket, Nyugaton pedig keresztényellenesség tapasztalható.

Azbej Tristan úgy fogalmazott Nyugaton egyre erőteljesebben érzékelhetők „keresztényellenes folyamatok”, a kereszténység támadás alatt áll, ellehetetlenítik még a karácsonyt is. Néhány éve a brüsszeli városházán úgy döntöttek, nem állítanak karácsonyfát, a kaliforniai Santa Monicában pedig betiltották a betlehemezést a világnézeti semlegességre hivatkozva. Eközben Németországban keresztény énekeskönyveket égettek, Franciaországban pedig évről évre templomokat támadnak meg, keresztény jelképeket, kegytárgyakat rongálnak meg, például ledöntik a kereszteket – mondta az államtitkár.

Ismertetése szerint a keresztényellenes diszkrimináció, szimbólumok elleni támadások egyre erőszakosabbakká válnak és a keresztény emberek ellen fordulnak. Szintén Franciaországban betlehemezőkre, keresztény énekeket éneklő gyerekekre támadtak. Világszerte sok száz ilyen eset történik évente.

A keresztény a legüldözöttebb vallás, világszerte mintegy negyedmilliárd keresztényt üldöznek vagy diszkriminálnak, tavaly is több ezer embert öltek meg keresztény hite miatt, és ezt elhallgatják – jelentette ki Azbej Tristan.

A magyar kormány ezzel szemben elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett, erősíti a világban többek között a migráció elleni küzdelemmel. Remélik, hogy idővel Európa is rájön ennek fontosságára – jegyezte meg az államtitkár.

A magyar kormány a világon elsőként, 2016-ban programot indított az üldözött keresztények megsegítéséért, és az elmúlt két és fél évben tucatnyi országban mintegy 70 ezer üldözött kereszténynek segített: így például Szíriában keresztény iskola, egyetem újjáépítéséhez járult hozzá, Észak-Nigériában támogatta a dzsihadisták által lerombolt egészségügyi hálózat helyreállítását, Etiópiában menekültek ellátását, Irakban a jazidi közösséget, a Szentföldön pedig egy múzeum bővítését segítik.

A nagy humanitárius válságokat azonban a magyar kormány egyedül nem tudja megoldani, ezért felhívja a világ figyelmét a keresztényüldözésre. Eddig két nagy nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon a keresztényüldözésről sok ország több száz képviselőjének részvételével. A cél, hogy ne lehessen eltagadni a legsúlyosabb és legelhallgatottabb nemzetközi jogi válságot – mondta Azbej Tristan.