A kormány olyannyira elkötelezett a kardiovaszkuláris betegségek minél hatékonyabb kezelése és a szívbetegséggel élők gyógyítása mellett, hogy egy európai cselekvési terv elfogadását tűzte ki célul az elnökségi ciklus végére – fogalmazott Takács Péter.

Hirdetés

A rendezvényt a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és az MKT Szívalapítványa immár 23. alkalommal szervezte meg vasárnap Budapesten. Az ingyenes rendezvényen, amelynek központjában a sport áll, szakmai előadásokkal, szűrővizsgálatokkal és családi programokkal, nyereményjátékokkal várták az érdeklődőket a Városligetben és a Néprajzi Múzeumban.

Ez alkalomból Merkely Béla kardiológus, a Semmelweis Egyetem rektora az MTI-nek elmondta: Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a leggyakoribbak, ám ezek a betegségek megelőzhetők.

„Vagyis fontos, hogy ismerjük a saját rizikófaktorainkat és tegyünk az ellen, hogy visszafordíthatatlan szívbetegség alakuljon ki” – mondta.

Korábban írtuk


Fontos a megfelelő testsúly, a rendszeres mozgás, a vérnyomás, a vércukor és a koleszterinszint folyamatos kontrollja. A kardiovaszkuláris megbetegedés esetén pedig még inkább e paraméterek normál határok között tartása – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy mindenki tisztában legyen ezekkel a paraméterekkel; ennek érdekében szűrések zajlanak, illetve a tanácsadóktól a látogatók megtudhatják, hogy mit kell tenniük egészségük megőrzése érdekében.

Arról is szólt, hogy a magyar szívgyógyászat a világ legjobbjai közé tartozik. A világon az elsők között vezették be azt, hogy az egészségügy folyamatosan készen áll az egész ország területén az akut szívinfarktus ellátására. Továbbá kis megterheléssel járó műtétekkel már szívbillentyűt is ki tudnak cserélni, a hirtelen szívhalált hatékonyan megelőzni képes speciális szívritmusszabályozókat tudnak beültetni – emelte ki Merkely Béla.

Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke elmondta: a rendezvény azért is fontos, mert Magyarországon vezető halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés. Amíg európai átlagban az emberek egyharmada, Magyarországon minden második ember hal meg ilyen betegségben.

A rizikófaktorok szűrésével, megfelelő étkezéssel, sporttal lehet javítani a helyzeten – tette hozzá.

Az idei Szívünk napján elsősorban a mozgás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, ami nem csak az egészségeseknek, de a szívbetegeknek is ajánlott orvosi kontroll mellett – mondta Becker Dávid.