– Egyre nő a háború eszkalációjának veszélye, erős fegyverkezés zajlik, nem látni a végét, a béke szándékát, ezért ebben a háborús időben kell most tervezni az ország pénzügyeit is. Ha az ember látja, hogy a horizonton gyűlnek a viharfelhők, körbejárja a házat, bezárja az ablakokat, hogy ne legyen semmi baj, nincs ez másként a büdzsével sem

Hirdetés

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szentkirályi Alexandra.

– A költségvetés garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is. Erre szükség is van, mert az elmúlt évek feladták a leckét a kormánynak. Előbb a koronavírus-járvány, majd a háború nyomta rá a bélyegét a büdzsére, a számok nyelvén fogalmazva például 4000 milliárd forintot húzott ki a zsebünkből az elhibázott brüsszeli szankciós politika, ennyivel nőtt az ország rezsiszámlája

– emelte ki a kormányszóvivő.

A költségvetés céljaival kapcsolatban elmondta, a honvédelemre többletforrást biztosít a kormány, a kiadások összegét a GDP két százalékára emelik. Emellett biztosítják azokat a fogódzókat, amelyek a családalapításhoz szükségesek, valamint a kormány ott áll a nyugdíjasok mellett is.

– Úgy hiszem, hogy sikerült visszanyerni a bizalmukat, amelyet a korábbi baloldali kormányok eljátszottak, például a 13. havi nyugdíj elvételével. Ami pedig a munka világát illeti, 2010 óta elértük a célt az egymillió új munkahellyel, és meg fogjuk védeni a munkahelyeket. Ne feledjük, ott van egy magyar vívmány, a rezsicsökkentés is – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra.

– Európában sehol nem kapnak ekkora segítséget a családok a rezsiszámlához. Ebből nem engedünk. Védeni kell a magyar családokat a szankciók miatt megnövekedett energiaáraktól, még ha ez Brüsszelnek nem is tetszik, épp az eltörlését kérik tőlünk

– hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A teljes interjút a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk