Dömötör Csaba kifejtette, a kabinet már részletes tájékoztatást adott arról, hogy a miniszterelnök 3 milliárd euró, azaz ezermilliárd forintos nagyságrendű plusz támogatást harcolt ki Magyarország számára.

Hirdetés

Emellett sikerült megakadályozni, hogy egy politikai zsarolási lehetőséget biztosító eljárást vezessenek be az uniós forrásokkal kapcsolatban – tette hozzá.

A kormány képviselője aláhúzta, továbbra is küzdenek azért, hogy az átláthatatlanul működő, az egyes tagországok politikai életébe mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül beavatkozó aktivistacsoportok ne kaphassanak támogatást az uniós költségvetésből.

„Sajnáljuk, és végtelenül szomorúnak találjuk, hogy a baloldali ellenzéki pártok a költségvetési vita során mindvégig az ország érdekei ellen politizáltak, és ugyanolyan lejárató kampányt folytattak, mint a járvány elleni védekezés legnehezebb heteiben” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd hozzátette, „már csak ezért sem tartjuk indokoltnak, hogy az általuk kezdeményezett parlamenti színjátékban részt vegyünk”.

Korábban írtuk