Szilágyi Péter közlése szerint az államtitkárság világszerte 250 olyan intézménnyel áll kapcsolatban, amelyek munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a diaszpóra 2,5 milliós magyarsága megőrizze identitását.

Hirdetés

Szólt arról, hogy a kapcsolattartás meghatározó pillére a Körösi Csoma Sándor-program, amelynek keretében 2013 óta 661 ösztöndíjast küldtek ki a világszerte működő hétvégi iskolákba, egyházi intézményekbe, segítendő a magyar kultúra ápolását.

Ugyan a világjárvány miatt megszakadt a program, de az idén már 64 ösztöndíjast küldtek ki 19 ország 95 szervezetéhez – fűzte hozzá.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy oktatást segítő online felületek, segédanyagok készítésével is támogatják az iskolákat, illetve kétféléves szakirányú képzést indított a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara a hétvégi iskolákban oktatók számára. A kurzust 2021-ben harmincan végezték el.

Az elmúlt időszakban 500 millió forint értékű pályázati pénzzel is segítették az oktatási tevékenységet – jelezte.

Arról is szólt, hogy az identitás megőrzését segíti a Rákóczi Szövetség kormányzat által támogatott táborozási programja, amelyben az idén 443 gyerek vett részt, illetve úgynevezett diaszpóra iskolatáborokat is szerveznek magyar gyökerű gyerekek számára világszerte.

Ilyen táboroztatásra nyílt lehetőség – többek között – Új-Zélandon, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Kanadában is – sorolta. A Mikes Kelemen-program azt a célt szolgálja, hogy összegyűjtsék és közkinccsé tegyék a diaszpóra magyarságának hagyatékát, illetve 2022-őt a cselekvő nemzet évévé nyilvánították – közölte.

Ez utóbbi programsorozatot gátolta az orosz-ukrán háború, azonban a Híd Kárpátaljáért segélyprogram keretében így is egymilliárd forintnyi adomány gyűlt össze a kárpátaljaiak megsegítésére – mondta Szilágyi Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett konferencián tartott előadásában.

Korábban írtuk