Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Egy nő az olvasást segítő eszköz használatát gyakorolja a látásvizsgáló szobában a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (Buláke) új szolgáltatópontjában a megnyitó napján a főváros XI. kerületében 2021. november 5-én

Simon Attila István emlékeztetett, az év elején lépett hatályba a fogyatékos személyek támogatásról szóló törvény azon módosítására, amely rögzíti azt, hogy a látássérült emberek elemi rehabilitációra jogosultak. Az 2021-es költségvetésben 600 millió forint állt rendelkezésre arra, hogy ezt a szándékot „tartalommal is megtöltsék” – mondta.

Hirdetés

A helyettes-államtitkár közölte, hogy a pályázat eredményeképpen tizenegy egyesület nyert, és így az egész országot regionális szinten lefedő központok nyújtanak szolgáltatást a látássérült emberek elemi rehabilitációjában. Cél volt azt is, hogy a regionális központok mellett szolgálatópontok is létesüljenek – mondta, megjegyezve azt is, hogy a budai oldalon eddig nem volt ilyen.

Simon Attila István kiemelte, hogy az elemi rehabilitáció elvezethet akár egy foglalkoztatási rehabilitációhoz is.

Nyikes Fatime, a Buláke elnöke óriási eredménynek nevezte, hogy az elemi rehabilitáció országos szinten elérhető.

Mikola Gyöngyvér, a Szemléletmód Rehabilitációs Központ szakmai vezetője elmondta: Magyarországon évente hatezer ember válik látássérültté, és nekik szükségük van ezekre a szolgáltatásokra.

Az elmúlt egy évben 148 ember jelentkezett a szolgáltatásra; 40 százalékuknál vagy agyi eredetű a látássérülés, vagy van csatlakozó sérülés, társuló fogyatékosság is – közölte.

A Buláke új szolgáltatópontja, a Szemléletmód – Metszéspont Rehabilitációs Centrum az agyi eredetű és halmozottan sérült látássérülteknek nyit kaput egy önállóbb életre.

Korábban írtuk