Hornung Ágnes hangsúlyozta: a kormány megőrzi a jelenlegi családtámogatási rendszert, sőt bővíti azt, és egyes elemeinél az igénybe vehető összeget is megemelik jövőre.

Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett: a családpolitika legfontosabb célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, ez pedig akkor valósulhat meg, ha az anyák minél korábban szülnek. Ennek támogatása érdekében már számos intézkedést hozott a kormány, mint például a 30 év alatti anyák szja-mentessége és a diákhitel-elengedés – jegyezte meg. Hozzátette: a kormány úgy döntött, 10 millió forintról 11 millió forintra emeli a Babaváró összegét. A támogatást a 30 év alatti anyák vehetik igénybe, illetve a 30-40 közöttiek, amennyiben igazolják 12 hetes várandósságukat.

Hornung Ágnes elmondta, változnak a falusi csok szabályai is. Mint mondta, folyamatosan egyeztetnek a piaci szereplőkkel és a hitelt igénylőkkel, és azt látták, a nagyvárosokban és az ötezer lakosnál nagyobb településeken a gazdasági környezet és a „szankciós infláció” miatt ez a támogatási forma elértéktelenedett, a kisebb településeken azonban továbbra is jelentős segítséget jelent.

Hozzátette: ezért a kormány úgy döntött, 50 százalékkal emeli a falusi csok összegét. Használt lakóingatlan vásárlása és egyidejű bővítése, korszerűsítése esetén a gyermekszámtól függően 1-4-15 millió forintot lehet igényelni, meglévő ingatlan korszerűsítésénél, bővítésénél pedig ezeknek az összegeknek a fele áll a családok rendelkezésére.

Korábban írtuk