– A múlt év végén éles vita bontakozott ki az erős forint miatt. Egyes gazdálkodó szervezetek szövetségeinek vezetői a lemondását követelték, amennyiben nem enged a Magyar Nemzeti Bank szigorú monetáris politikájából. A mostani csend egy újabb vihar kirobbanásának előjele, vagy sikerült megoldást találni az ellentétek feloldására?

– Ezt nehéz volna megmondani. Azonban úgy vélem, az ügyben érintettek előbb vagy utóbb be fogják látni, hogy az infláció alacsony szinten tartása alapvető érdeke a magyar gazdaságnak, sőt a társadalomnak is. Elismerem, hogy az erős forint sértheti bizonyos csoportok rövid távú érdekeit, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdaság jól alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Ideje lenne már, hogy a magyar közgazdaságtan elméletileg feldolgozza azt, miszerint véget kell vetni annak a majd ötvenéves gyakorlatnak, amiben a rosszul teljesítő, alacsony hatékonysággal dolgozó hazai vállalatok exportját a forint folyamatos leértékelésével támogattuk. Vagyis jövedelemátcsoportosítást hajtottunk végre: a lakosságtól a gyenge hatékonysággal dolgozó cégekhez és vállalatokhoz. A gazdaságnak, a vállalati szférának is elsődleges érdeke, hogy árfolyam-leértékelések nélkül is megőrizze a versenyképességét, hogy a hazai cégek európai mércével mérve is megállják helyüket. Mindezek mellett egyes kormányzati politikusok is kritizálták az MNB monetáris politikáját, a forint erősségét. Jóllehet, közösen állapítottuk meg az inflációs célokat, és a kormány azt a programot adta át az EU-nak, amivel az MNB is egyetértett. A program részletesen tartalmazza, hogy mekkora legyen az infláció, Magyarország milyen gazdaságpolitikát folytat az uniós csatlakozásig, az euró bevezetéséig. Tehát bármennyire is kritizálnak, csak azt tesszük, amit a magyar kormánnyal közösen tűztünk ki célul, és amit az EU-ban is elfogadtak.

– Bizonyos vélemények szerint ez a harc kevésbé az erős forintról – bár nyilván ez is egyfajta jelzés a Medgyessy-kormány fiskális politikájával szemben -, sokkal inkább Járai Zsigmond személyének elmozdításáról szól, aki korábban az Orbán-kabinet pénzügyminisztere volt. Ez önmagában is sokaknak szúrhatja a szemét az MSZP-SZDSZ-koalícióban. Éreztették ezt önnel?

– Ha nem is természetesnek, de elfogadhatónak mondható, hogy a tavaszi parlamenti választások után megalakult Medgyessy-kormány nem mindenben ért egyet a bank struktúrájával, monetáris politikájával. Erre utaló figyelmeztető jelzés volt, amikor módosították a jegybanktörvényt, ami az MNB függetlenségének csorbítására irányult.

– A felügyelőbizottság létrehozására gondol?

– Igen. És például arra, hogy az MNB elnöke ne legyen tagja a monetáris tanácsnak. Sokáig olyan ötlet is volt, hogy elvennék az alelnökök kinevezésére szóló javaslattételi jogkört az MNB elnökétől, és a kormány döntene a személyükről. Azonban – s ez becsülendő – az Európai Központi Bank figyelmeztetése után a kormány visszalépett az ilyen javaslatoktól. Így utólag már nem tudom megmondani, mennyire voltak ezek komoly kezdeményezések, mert a parlament által elfogadott módosításban csupán egyetlen függetlenséget csorbító intézkedés maradt, a felügyelőbizottság létrehozása.

– Egy független MNB-t felügyelőbizottság elfogadható? Van ilyenre példa az EU-ban?

– Európában politikai pártok delegáltjaiból álló, jegybankot felügyelő bizottság nem létezik. Egyébként az Európai Központi Bank által készített tanulmányból tudok idézni, amely szerint a felügyelő bizottság létrehozása Magyarországon érthetetlen és veszélyezteti a jegybank függetlenségét. A jegybankot a belső ellenőrök, az Állami Számvevőszék, valamint az állam által elfogadott külső könyvvizsgáló cég megfelelően ellenőrizte. Az ilyen módon felálló felügyelőbizottság pedig alkalmas lehet az MNB működésének a befolyásolására. Ezt a tanulmányt egyébként az EU-hoz csatlakozó országok jegybankjainak működéséről készítették. A megállapításaikkal egyetértek, hozzátéve, nem gondolom azt, hogy a felügyelőbizottság konkrét befolyással bírna a bank működésére. A lényeg, hogy egy rossz irányú és teljesen értelmetlen törvénymódosítás eredményeként született meg. De ha a kormány és utána a parlament így tartotta jónak, akkor ezt elfogadom, és így fog működni az MNB.

– Azonban sokan azt is feltételezik, hogy a baloldali kormánynak meg kell felelnie a hatalmon lévő MSZP-SZDSZ holdudvarában lévő vállalkozóknak is, akiknek érdeke a gyenge forint, ők így meríthetnek nagyokat a közösből, a kormány meg rendbe tehetné a költségvetést…

– A független Nemzeti Bank elnökeként nem minősíthetem a pártokat, a cégeket vagy a kormányzatot. Egy viszont bizonyos: egy váratlan, a költségvetésben tervezettnél nagyobb infláció a bevételi oldalt megnövelné, a kiadások pedig jobban elértéktelenednének. Így a gyorsabb pénzromlással a korábban kiadott béremeléseket is vissza lehetne venni. Tehát ilyen helyzetnek, kétségtelen, lenne előnye a költségvetés szempontjából, rövid távon, körülbelül egy éven át valóban javítaná az egyensúlyt. De hosszabb távon és a társadalom egésze szempontjából nagyon nagy árat kellene fizetni ezért a lépésért.

– Ezért kellenek a régi, mindenre kapható közgazdászok, akik aztán támadják az MNB monetáris politikáját, akik szerint a növekedés lassulása a fő gond, nem az infláció, az ország nem tekinthető eladósodottnak, vagyis vehetünk fel hiteleket. Mi a véleménye erről?

– Az, hogy a magyar közgazdaságtan történetében egyszerűen benne maradt a régi típusú gondolkodás. Azok a közgazdászok, akik nagyobb inflációt követelnek, azért szállnak szembe az erős forinttal, mert úgy gondolják, így tudják támogatni a kormányt. Érdekes módon, ugyanennek a kormánynak a rossz gazdaságpolitikájáról, a soha nem látott mértékű költségvetési hiányról, az elképesztő méretű béremelésekről valahogy nem beszélnek. Holott szerintem igazából ez a problémák gyökere. Ugyanakkor létezik és erős gyökereket vert a hazai közgazdászok gondolataiban az elmúlt ötven év magyar gazdaságpolitikája is, mely arról szólt: hitelt felvenni, eladósodni, valamennyit növekedni és a jövedelmekkel hangulatot javítani, majd elinflálni, és aztán majd csak lesz valahogy. Ezért nem akarják elfogadni sokan közülük, hogy egy normális gazdaság nem így működik, hanem alacsony infláció mellett törekszik a hatékonyságra, a gazdasági növekedésre. Ez ugyanis sokkal egészségesebb, és főleg nem zilálja szét a társadalmat.

– Erre mondják a régiek: ha így működik Magyarországon a gazdaság, vagyis erős forinttal, akkor az export-import arányok másképpen alakulnak, a cégek, az ország növekedése visszaesik, és ennek mindannyian látjuk a kárát…

– Csak ismételni tudom magam. Most azok kiabálnak, akik úgy gondolják, hogy rövid távon mindenképpen vesztesei az erős forintnak. Kétségtelen, ha exportálnak, akkor kevesebb forintot kapnak ugyanannyi euróért. Ezt nem vitatom. Ugyanakkor tudom, hogy más, ennél erősebben ható tényezők miatt vannak nehéz helyzetben az ilyen vállalatok. Például, hogy a világgazdaságban zajló folyamatok nem kedvezőek, a gazdasági visszaesés tovább tart, a magyar export lehetőségei beszűkültek, a dollár tovább gyengült. Ha a cégek dollárban exportálnak, még kevesebb a bevételük. De az erős forintot kritizáló gazdálkodóknak is be kell látniuk, nem az MNB tehet arról, hogy az euró 20 százalékot erősödött a dollárhoz képest. Érdekes módon az EU-ban nem kiabálnak az exportőrök és nem akarják leváltani az adott ország jegybankjának elnökét emiatt. Ráadásul ez a dollár-euró árfolyamváltozás nem egyik napról a másikra, hanem egy év alatt következett be. A forint-euró árfolyam 2002-ben majdnem végig, egészen november elejéig szinte semmit nem változott. Tehát nem váratlan és hirtelen történő folyamatokról van szó.

– Nyugaton magasabb a termelékenység, a gazdaság is másképpen szervezett, könnyebb a védekezés. Nem gondolja?

– Természetesen jobban tudnak alkalmazkodni az árfolyam-ingadozáshoz, és ennek megfelelően alakítják hatékonyságukat. Persze azt is tudni illik, hogy nem növelték olyan rendkívüli mértékben a béreket, mint idehaza. Bizonyos exportőrök rövid távon kétségkívül vesztesek, bár nem akkora mértékben, ahogy azt egyesek hangoztatják, mert ők is importálnak, esetleg devizahiteleket vettek fel, és az erős forint miatt ezek olcsóbbá váltak. Bármilyen magyar exportőr nagyon sok importcikket dolgoz fel, akár 90 százalékban is. Továbbá, ha közvetetten is, az erős árfolyam-alacsony infláció nekik is előnyös, hiszen az energiahordozók ára az erős forint miatt olcsóbb. A megszerzett jövedelmük sem romlik olyan ütemben, mint korábban. Ez náluk is pozitív hatást jelent, de valahogy ezeket nem szokták figyelembe venni a számításaiknál. Úgy tűnik, az ilyen gazdálkodók csak az erős forint okozta bevételkiesést érzékelik.

– Az erős forint ellen ágálók egyik reálisnak tűnő érve, hogy a mostani állapot a munkanélküliség növekedésével járhat. Egyetért ezzel?

– A foglalkoztatás nem csökken Magyarországon, a munkanélküliség 5,9 százalék, míg az Európai Unióban ugyanez 7,6 százalék. Az kétségtelen, hogy átalakulási folyamat zajlik ezen a területen is. Az olcsó bérmunkára hazánkba telepedett vállalatok nehezebb helyzetbe kerülhetnek, esetleg megszűnhetnek, egyrészt a gyors béremelések, másrészt a forint erősödése miatt. Bár azt előre lehetett látni, hogy a hazai bérszínvonal közeledni fog az EU-átlaghoz. Várható, hogy az ilyen vállatok közül néhányan tovább mennek keletebbre, a szomszédos országokba vagy akár Kínába. Véleményem szerint nem tenne jót a magyar gazdaságnak, fejlődésünknek, ha a kínai vagy a vietnami olcsó munkaerővel versenyeznénk. A nehéz helyzetbe került vállalkozások helyébe újak lépnek, már nem ugyanazt termelik, de képzettebb, jobb munkaerőt drágábban foglalkoztatnak. Ebben a folyamatban a magyar gazdaság számára nincsen nagy gond. Vannak vesztesek, ők kiabálnak, a nyertesek általában csendben vannak. Nemrégiben Bácskai Tamás professzor úr írt egy cikket, amiben épp azt bizonyítja be, hogy a strukturális változások gyorsabbak az alacsony inflációnál. Az amerikai gazdaságban az elmúlt tíz évben óriási átalakulás ment végbe, technológiai forradalom zajlott le alacsony infláció mellett.

– Miközben ezek a főleg technológiai cégek hamis adatokkal tévesztették meg a tőzsdei befektetőket, óriási káoszt okozva, majdnem világgazdasági válságot kirobbantva…

– De nem az alacsony infláció miatt… Az talán adhat okot filozofálgatásra, hogy jó irányba megy-e a világgazdaság, és sok problémánk fakad-e ebből. Sőt azt hiszem, hogy az EU-hoz való tartozásunk is tartogat meglepetést. Hosszabb távon azonban nem nagyon látok más megoldást, mint azt, hogy jól kell felmérni a saját lehetőségeinket, akár kulturális, akár gazdasági területen. Azt tudomásul kell venni, hogy a globalizációt nem akadályozhatjuk meg, kimaradni sem tudunk belőle, tehát úgy kell bekapcsolódni, hogy az a lehető legelőnyösebb legyen a számunkra. Ha nem ez történik, hanem csak sodródunk, akkor könnyen a perifériára kerülhetünk.

– Ezért védőbástyánk az MNB az erős forinttal?

– Az nem vitás számomra, hogy a globalizáció előnyös oldalát csak erős antiinflációs politikával lehet kiaknázni.

– Jöhet-e megszorító gazdaságpolitika az erős forintra való hivatkozással, mert a kormány a könnyebb megoldás irányába mozdul el és a lakosságon próbálja behozni az állami költekezést?

– 1995-ben a Bokros-csomag bújtatott, de fő eleme a forintleértékelés volt, ezzel az inflációt megemelték, így egy év alatt gyakorlatilag mindenkinek elveszett a jövedelméből plusz tíz százalék. Vagyis 9 százalékkal leértékelték a forintot, aztán 10 százalékponttal nőtt az infláció. Ennek volt és ennek lenne ma is legnagyobb hatása a lakosságra, a jövedelemtulajdonosokra. Ezek után a politikusok bármire hivatkozva egyszerűen kijelenthetik: nagyobb lett az infláció. Nem azt mondják, hogy több adót kell fizetni vagy kevesebb lett a támogatás, hanem azt: hát, ilyen az élet, magas az infláció… Ez az igazi elvonás, egy burkolt adó, amihez a szegények nem tudnak alkalmazkodni, nem képesek növelni a jövedelmüket, a gazdagabbak viszont többet tudnak keresni, mert védettebbek ez ellen a politika ellen.

– Tényleg, hogyan érinti az erős forint a bérből és fizetésből élőket?

– A lakosság egyértelműen nyer az erős forinton, az alacsony infláción, hiszen nem emelkednek olyan vészesen az árak, a pénzük nem értéktelenedik el. Korábban már arra is gondoltam, hogy akik árfolyamleértékelést és nagyobb inflációt akarnak, azoknak megmondom, hozzák el a barátjukat, akinek százezer forint a fizetése, átváltjuk euróra, gyengítjük az árfolyamot, majd kilencvenötezret visszaadunk neki. Útjára bocsátjuk azzal, hogy hazaérve nagyobb inflációt fog tapasztalni. Biztos nagyon örülne. Tréfán kívül, a magas infláció még jobban szétzilálná a társadalmat. Ez a szomorú tapasztalata az elmúlt tíz-tizenöt évnek, és ezért egyfajta társadalmi harc is az infláció elleni küzdelem. A magas inflációnál az elmaradottak, az elesettek, a nyugdíjasok, a szegényebb rétegek lecsúsznak, a jobban jövedelmező, jól kereső rétegek meg tovább gazdagodnak. Ennek véget kell vetni Magyarországon. Mostanra már olyan nagyra nőttek a társadalmi különbségek, hogy azt nem szabad tovább fokozni. Hosszú távon minden gazdaságnak az a jó, ha alacsony az infláció.

– Mások szerint hosszabb távon lesznek káros hatásai, és egy évtized múlva éri el a magyar gazdaság a 2000-es szintet. Igaz lehet ez ?

– Nem, mert a folyamat éppen hogy fordítottan hat a gazdaságra. Reményeink szerint kikényszeríti a versenyképesség növelését, a tartalékok mozgósítását, a hatékony működést a vállalatokból. Ráadásul nem árt tisztázni valamit. Nemcsak az MNB tart ki az erős forint mellett, hanem valamennyi EU-hoz csatlakozó országban erősödik az adott állam pénze, többek között Lengyelországban, Csehországban, Észtországban, és körülbelül mindenütt ugyanolyan mértékben, mint nálunk.

– Egyesek szerint a lengyel példa azt mutatja, hogy az erős nemzeti valuta miatt nőtt a munkanélküliség…

– A munkanélküliség növekedésének lengyel példája azért nem alkalmazható ránk, mert teljesen más a gazdaság szerkezete, és náluk sokkal magasabb volt a reálkamat is. A lengyeleknél a mezőgazdaság gyors átalakulása miatt alakult ki a komoly munkanélküliség. Nálunk nincs ilyen jelentős mezőgazdasági foglalkoztatás, és a kamatok sem olyanok, mint Lengyelországban. Annyi hasonlóság van, hogy a lengyel költségvetés ugyanolyan fegyelmezetlen volt, mint a magyar – bár, náluk a hiány nem érte el a GDP 9,4 százalékát -, és a magas hiányt a lengyel jegybank is kénytelen volt szigorú monetáris politikával ellensúlyozni. Magyarországon a laza költségvetést, a termelékenység növekedését messze meghaladó bérkiáramlást a monetáris politikával kell ellensúlyozni.

– Meddig?

– A forint árfolyamát a kereslet és a kínálat határozza meg. Tehát az, hogy mennyien akarnak forintot vagy forintalapú kötvényeket venni. Mióta közelítünk az EU-hoz, és lezajlott az ír népszavazás, majd a koppenhágai csúcs döntése után meghatározták a csatlakozás dátumát, és a tagságunk biztosra vehető, még többen keresik a forintot. Ha pedig sokan akarnak forintot venni, akkor feljebb megy az ára. Erre a Nemzeti Banknak annyi befolyása van, hogy a kamatszinttel bizonyos változtatásokat tud végrehajtani. Ha lejjebb vinnénk a kamatokat, akkor talán csökkenne a forint iránti kereslet. De az alacsonyabb kamat nagyobb inflációt gerjeszthetne.

– Kapósak a magyar államkötvények?

– Először egy félreértést szeretnék eloszlatni. Jóakaróink nagy hangsúllyal ismételgetik, hogy "forró pénzek áramlanak az országba, jönnek a spekulánsok". Ennek ellentmond, hogy a külföldiek kezében lévő kötvények átlagos lejárata folyamatosan nő, jelenleg már 3,5 év. Tehát nem forró, nem kéthetes meg egy hónapos pénzek. A gazdaságpolitika és a monetáris politika hitelességén és sikerein múlik, hogy az állam mennyiért tud majd újabb kötvényeket kibocsátani. Most egyébként nagyon kedvező a helyzet, és azért veszik ezeket a kötvényeket ma, mert arra számítanak, hogy 2007 körül bevezetjük az eurót, és alacsonyabbak lesznek a kamatok. Ha valaki most vesz egy hosszabb lejáratú kötvényt 7 százalék körüli kamattal, és 2007-ben 3 százalék lesz a kamat, akkor fog rajta keresni.

– Hajlandó lenne az MNB engedni a kamatszintből?

– Ha az inflációs feszültségek csökkennének, és úgy gondolnánk, hogy az alacsonyabb kamat mellett is alacsonyabban lehet tartani az inflációt, akkor minden további nélkül. Egyébként ez is viszonylagos, mert soha, illetve, ha jól emlékszem, 30 éve nem volt ilyen alacsony, vagyis 8,5 százalékos a jegybanki alapkamat. Ugyanígy a reálkamat is – az infláció feletti kamat -, az utóbbi 6 évben csak két olyan hónap volt, 2001. február és 2000. március, amikor az egy évre előretekintő, az elemzők által konszenzusként elfogadott jövő évi infláció feletti kamat – a reálkamat – ilyen alacsony lett volna. Ez jelenleg 2,6 százalék. Ebből is látszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank elleni támadásoknak nem szakmai hátterük van.

– Akkor is igaz ez, ha az EU-ban 2,75 százalék a kamat?

– Az a nominális kamat. Ezt azok szokták összehasonlítani a mi 8,5 százalékos kamatunkkal, akik szándékosan nem figyelnek arra, hogy az EU-ban majdnem minden országban 3 százalék alatti a költségvetési deficit, és 2 százalékot sem éri el az infláció, valamint eltérő a gazdaság, de a növekedés szerkezete is. Az eurózónába való belépésünk után nálunk is lesz eurókamat.

– Tehát a monetáris szigor-fiskális lazítás csapdáját csak a kormánnyal együtt lehetne feloldani?

– Igen, mert ha nem lenne ilyen nagy a költségvetési hiány, ha nem lenne ilyen nagy a bérkiáramlás, akkor még alacsonyabb kamattal is elérhető lenne egy kisebb mértékű infláció. Ez lenne az optimális. Nem véletlen, hogy az EU-ban, pontosabban az eurózónában előírják a tagállamoknak, hogy a költségvetés hiánya nem lehet nagyobb 3 százaléknál. Azért a hazai 9,4 és az EU-s 3 százalék között elég nagy a különbség. Azt irreális elvárni az MNB-től, hogy ne vegye figyelembe a kormány költekezését, és laza monetáris politikával rontson a helyzeten.

– Bár Magyarországon egy szűk dolgozói réteg tartja el a társadalom többségét, a balliberális koalíció kampány-béremelést hajtott végre a közszférában, ami a jövőben is megterheli a költségvetést. Ki lehet ebből a körből lépni?

– Sajnos a 2003-as évre sem látszanak nagyon rózsásnak a kilátások. Bár a kormány ígéri, az országgyűlés pedig megszavazta, hogy a költségvetési deficit 4,5 százalékra csökken, de való igaz, hogy a 2002-es béremelések miatt is ez nagyon nehezen lesz tartható. Ugyanakkor a mostani kiemelkedő béremelések kapcsán semmi sem történt a költségvetési szféra megreformálására, s ez később még nehezebb lesz. Tény, hogy mindössze 3,6 millió foglalkoztatott tart el tízmillió embert. Több mint 800 ezer alkalmazott van a költségvetési szférában. Ha az összes dolgozóhoz viszonyítjuk a költségvetési dolgozók arányát, példátlanul magas számot kapunk. Ez nagy gond és erre az EU is felhívta a kormány figyelmét.

– Az egészségügyben az orvosok tömege ápolónőhiánnyal, katonai vezérkar katonaság nélkül, fogyó lakósság mellett növekvő önkormányzati testületek, csökkenő gyerekszám mellett sem csökkenő pedagógusszám…

– Ezek súlyos szerkezeti gondok. De az sem ártana, ha nagyobb folyamatosság lenne a magyar politikai életben. Vagyis, ha egy korábbi kormány kidolgoz, elindít egy reformot, jó lenne, ha azt a következő tovább vinné. Azonban a hatalomra kerülő kormány új reformötletekkel áll elő. Az első év nagyjából elmegy a helyzet felmérésével, a második a reformok kidolgozásával, a harmadik a megvitatásával, utána már jön a következő választás. Nagyjából ez a magyar forgatókönyv.

– A Medgyessy-kabinet a hatalomba kerülésért duplán kiköltekezett, méghozzá a polgári idők tartalékából. Józanabb elemzők szerint a nagyobb felelősség mindig a választásokat megnyerő kormányon van, mert annak kell rendbe tennie a dolgokat. Ez lenne a normális ciklusváltás?

– Nem akarom a kormányokat, így a mostanit sem minősíteni ilyen értelemben. Nyilvánvaló, hogy jóval nagyobb odafigyelésre van szükség a fiskális politika megtervezésénél és végrehajtásánál.

– Annál is inkább, mert az EU országaiban lassú a gazdasági fejlődés. Németországban, ami a magyar export fő iránya, jó, ha 1,2 százalékos növekedés várható. Ön is volt pénzügyminiszter, hogyan lehet a gazdaságon bármit is javítani ilyen környezetben?

– Jó időszakban kell felhalmozni a költségvetésben a tartalékokat, hogy a rosszabb időszakokban lehessen valamit segíteni a gazdaságon. Talán furcsának hat, amit mondok, de még az is problémát okozhat, ha a nemzetközi környezethez képest sokkal gyorsabb a hazai gazdasági növekedés. Ennek jelenlegi oka ugyanis a belső kereslet növelése, a béremelések, ami nagyon rossz, mert további importnövekedéssel jár együtt. Ezért nem a lassú vagy gyors növekedéstől kell félni, hanem a rossz szerkezetű növekedéstől, a finanszírozhatatlan folyó fizetésimérleg-hiánytól a túlzott államháztartási hiánytól. Ezek mind inflációs nyomást okoznak a gazdaságban. Ezért nem lesz könnyű évünk a mostani.

– A polgári kormány kétéves költségvetést készített, infrastrukturális beruházásokat, lakásépítéseket indított el a Széchenyi tervvel. És most?

– 2002-re az volt a jellemző, hogy úgy költekezett az állam, hogy nem volt miből. 1993 óta először növekedett az ország külföldi adósságállománya, a költségvetés hiánya 9,4 százalék lett. Egyszerűbben fogalmazva, ennyivel többet költött az állam, mint amennyije volt. Ez döbbenetesen sok. Ráadásul úgy tette mindezt, hogy ezzel a 2003-as többletfogyasztást is bebetonozta, hiszen jelentős részben a bérekre költötte, amikből nem lehet visszavenni.

– Pedig a Fidesz otthagyott a páncélszekrényben 300 milliárdot, amit aztán a baloldali kormány szórt szét…

– A kormányváltásra a belső tartalékok kimerültek. A 2000-es év egyensúlyi szempontból kiugróan jó volt a magyar gazdaságban. A költségvetés, az államháztartás hiánya a bruttó hazai termeléshez képest 3 százalékon állt. Ez az európai standard. Aztán 2001-ben már 4,1 százalék volt, majd 2002-ben elérte a 9,4 százalékot. Ehhez nem kell kommentár. 2002-ben úgy költekezett az új kormány – ebben persze kisebb részben benne van az előző is -, hogy nem volt meg a fedezete.

– Sokan várják az euró bevezetését. A gyors vagy a későbbi bevezetést javasolja?

– Elemzések, tanulmányok alapján úgy gondoljuk, minél hamarabb be kell vezetni az eurót Magyarországon. Ha tagjai leszünk az eurózónának, akkor erősödni fog a gazdaság, alacsonyak lesznek a kamatok, nő a külkereskedelem, nő a turizmus, alacsony lesz az infláció. Akkor leszünk igazán európai polgárok, ha mi is euróval fizethetünk. Egyeseknek jó hír az is, hogy nem erősödne tovább a pénzünk Nyugat-Európával szemben. Tény, hogy a bankoknak elveszne a ma folyamatosan keletkező átváltási nyeresége. Tehát, amikor a kereskedelmi bankok vezetői és a mögéjük is felsorakozó közgazdászok nyilatkoznak arról, hogy nem kell sietni az euró bevezetésével, akkor egyszerűen a saját nyereségüket féltik. Ez sokat elvesz megszólalásuk hitelességéből. Mivel nem szakmai érveinket vitatják, és csak egy szempontból, a Nemzeti Bank elleni támadás oldaláról közelítik meg a kérdést, ezért így is kell azt értékelni.

– A politikusok is, a közgazdászok is, akár az ügyvédek, a bírók az ügyészek, ugyanarra az egyetemre, ugyanazokhoz az oktatókhoz jártak, majd a rendszerváltás után más-más oldalra álltak, és aszerint ítélnek…

– Ez így van, és ez szomorú, mert nincsen független politológia, közgazdaságtan és jogalkotás. Bár annyiban megértem ezt, hogy a közgazdaságtan rettenetesen elmaradt Magyarországon, és olyan gyorsan változott a gazdaság hazánkban, hogy azt az elmélet sem megalapozni, sem követni nem tudta. Azért az inflációról könyvtárnyi irodalom van, amit lehet tanulmányozgatni. Megkérdeztem amerikai, német, belga szaktekintélyeket, hallottak-e már olyanról, hogy közgazdászok valaha azért érveltek volna, hogy nagyobb legyen az infláció. Hát…, meglepő újdonság volt a számukra. Lehet, hogy ez nem teljesen magyar, hanem kelet-európai jelenség. Sajnálatos ez, mert korszerű elméletekkel nem igazolható, és rövid távú politikai érdekeket szolgáló véleményekről van szó.

– A monetáris tanács elfogadja az MNB politikáját?

– Alapvetően igen. Bár abban vannak viták, hogy esetleg egy negyed százalékkal alacsonyabb vagy éppen magasabb kamatszint kellene, vagy hogy mikor kellene kamatot emelni, esetleg csökkenteni.

– Meddig bírja tartani magát? Idegileg, fizikailag?

– Könnyű helyzetben vagyok, mert az igazság teljes egészében mellettünk áll. Persze ez nem jön át a magyar sajtón. Szerencsére az EU szigorúan veszi, hogy az MNB független. Nem nagyon látom, hogy miért kellene izgulnom. Az igaz, hogy a Bod Péter Ákost lemondásra kényszerítették, de az elődöm, Surányi György kiszolgálta a hat évet.

– Hármat a Fidesz-kormány alatt…

– Így van.

– Ha már Surányinál tartunk: CW Bank…

– Nincs meg, eladtuk, és csak azzal kell foglalkoznunk, ami a MNB feladata.

– Léteznek olyan vélemények, hogy Járai Zsigmond siettette a devizatörvény módosítását, a devizaliberalizációt, mely 2001-ben történt. Kellett ez, jó időben történt az elfogadása?

– Szerintem nagy előrelépés volt, mert a régi törvény olyan kötöttségeket tartalmazott, amelyeknek semmi értelmük nem volt. Itt megint oda jutunk vissza, hogy azok a közgazdászok, elemzők vitatják ezt, akik az erős forintot is bírálják. Főleg a lakosságnál voltak korlátozások, és valóban sokan azt mondták, ha megszűnnek ezek, akkor mindenki kiviszi a bankbetétjét és majd a fagylaltért is euróval fizetnek. Semmi ilyen nem történt, figyeltük a devizamozgást, nem volt észlelhető változás, aki akarta, már korábban kivitte pénzét. Az pedig a kereskedőtől függ, hogy elfogadja-e a dollárt vagy az eurót. A kiviteli engedély totálisan értelmetlen volt, mert a bankkártyáján bárki akár több millió forintnyi pénzt is kivihetett, de száz dollárhoz kiviteli engedély kellett. Ez a valutával kapcsolatos értelmetlenség is az elmúlt ötven év öröksége volt. Nem tudták elképzelni a kiváló magyar közgazdászok, hogy nem történik semmi, ha felszabadítjuk a devizagazdálkodást.

– Nem akadékoskodásként mondjuk, de hallottunk már olyat is, hogy infláció is többfajta van. Vagyis nem ugyanazt jelenti a költségvetésnek, mint egy nagy gazdálkodó szervezetnek, és egy kisebb vállalatnak, vagy egy családnak, esetleg az egyedül élőnek…

– Az természetes, hogy az inflációnak vannak nyertesei meg vesztesei. A vesztesek főleg a kisemberek, a nyertesek a nagyobb vállalkozók, esetleg a költségvetés. Ezért van az, hogy a jegybanknak függetlennek kell lennie, még a kormánytól is. Ugyanis a kormányok különböző választási, politikai vagy gazdasági érdekeinek általában alárendelnék az inflációs politikát. De ez komolyabb dolog, a pénzzel, mások pénzével nem szabad játszani.

* * *

LEXIKON

Járai Zsigmond közgazdász. Biharkeresztes, 1951. dec. 29. T.: MKKE 1971-76. É.: az Állami Fejlesztési Bank bp.-i területi ig.ságán előadó, 1977-78 Mongóliában a Vízgazdálkodási Minisztérium közgazd. tanácsadó, 1977-78. az Állami Fejl. Bank. revizora, 1981-82 főelőadója, 1985-87 oszt.vezetője, 1987-88 a Budapest bank irodavez., 1988-89 vezérig. helyettes, a Tőzsdetanács elnöke, 1989-90 pénzügymin. h., az Állami Bankfelügyelet vez., 1995-97 az MHB Rt vezérig., 1997-98 az ANB-AMRO (magy) Bank vezérig, elnök vezérig., 1996-98 a Bp.-i Értéktőzsde eln. 1998-2000 pénzügyminiszter, 2000. az MNB elnöke.