Lantos Csaba a magyar energiapolitika egyik legfontosabb céljának az ország energiaszuverenitásának megteremtését nevezte.

Hirdetés

Az ellátás biztonságának, megfizethetőségének és fenntarthatóságának biztosítása mellett a negyedik kihívás a növekvő energiaigény; Magyarország válasza a válságra a gazdasági növekedés, az iparosítás, ehhez viszont több energiára van szükség – fejtette ki.

A tavaly kialakult „rezsivédett” sávhatár erre az évre is vonatkozik, jelezte az energiaügyi miniszter.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter előadásában hangsúlyozta: meg kell védeni a gazdaságot, hogy a fejlődési pálya töretlen legyen, ebben az egyik legfontosabb szerepe a beruházásoknak van, amelyek az idén elérhetik a 20 ezermilliárd forintot.

Korábban írtuk