„A nemzeti szétfejlődés száz éve után a nemzeti együttműködés évszázadában vagyunk, és egyáltalán nem a velünk élő testvérnépek ellenében kívánjuk ezt az önépítést megvalósítani, hanem a magunk erejének növelésére” – hangoztatta a szászrégeni bölcsődeavatón a közelgő Nemzeti Összetartozás Napjára utalva Grezsa István, a Miniszterelnökség Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztosa.

Hirdetés

Úgy értékelte: a szászrégeni szórványmagyarság büszke lehet arra, hogy – az elvándorlás és szórványlét minden nehézsége ellenére – a magyar állam, a református egyház és az önkormányzat összefogása révén képes volt egy új intézményt, a város egyetlen magyar bölcsődéjét létrehozni.

Emlékeztetett: a magyar óvodafejlesztési program keretében Erdélyben 103 új óvoda épül, és 356 újul meg. „Az irány nem lehet más, mint az, hogy a 13,5 millió Kárpát-medencei magyart egyazon kulturális, politikai nemzetközösségbe tereljük” – szögezte le a miniszteri biztos.

„Egész életünknek a gyermekek adnak értelmet. Minden népnek az élete azon múlott, vannak-e gyermekek, van-e jövő. Bármennyit dolgozhatunk, bármennyi vagyont összegyűjthetünk, mind semmivé fog válni, ha nincsenek örököseink” – mondta szászrégeni hálaadó áhitatában Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke.

Korábban írtuk

Rámutatott: a visszaszolgáltatott egyházi épület most megújulva új rendeltetést kapott és jövőt, támogatást ígér a szászrégeni magyarságnak, a gyermeket vállaló szülőknek. Azt jelzi a szülőföldön családot alapító fiataloknak, hogy nincsenek egyedül, a közösség, a nemzet segíti vállalásukat.

Márk Endre szászrégeni polgármester is úgy vélekedett: a magyar bölcsőde a jövőbe mutat, ösztönzi a családalapítást, gyermekvállalást, a megmaradás záloga, összefogja és megerősíti az elvándorlás által megtizedelt magyar közösséget. Aki bölcsődét, óvodát, iskolát épít, az a jövőt építi – hangsúlyozta a román többségű város élére tavaly a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként megválasztott elöljáró és azt ígérte: a városnak gondja lesz arra, hogy az új bölcsőde a legjobb körülmények között, értékét hosszú távon megőrizve, a magyar szellemiséget hordozva működhessen.

Péter Ferenc, Maros megye tanácsának RMDSZ-es elnöke történelmi pillanatként értékelte a szászrégeni magyar közösség életében az anyanyelvű bölcsőde felavatását, s azt kívánta: mindig legyen túljelentkezés, elegendő magyar gyermek a bölcsőde és a többi magyar oktatási intézmény benépesítésére.

Az Erdélyi Református Egyházkerület szászrégeni bölcsődéje egy felújított 350 négyzetméteres ingatlanban kezdte meg működését, ahol három bölcsődei csoportban 30 magyar gyermek ellátását biztosítja. A beruházás értéke 80 millió forint.

A szászrégeni bölcsődeavató után az Erdélyi Református Egyházkerület marosludasi óvodájának átadására került sor. A csaknem 200 millió forintos magyar állami támogatásból felújított, 380 négyzetméteres ingatlanban két óvodai és egy bölcsődei csoport működhet, így az intézmény negyven óvodás és tíz bölcsődés gyermek befogadására képes.