A magyar beteg
– Hogyan jellemezné a magyar médiahelyzetet?
– Többféle megközelítés lehetséges. Ha jogi szempontból nézem, akkor legitimációs problémák és gumifogalmak, kormánypárti politikusi szemmel szabadpiaci, ellenzékiével áldemokratikus, vidéki sajtómunkás értelmezésében jogfosztott, sajtóetikai szempontból nézve kiegyensúlyozatlan, szociológus szemmel társadalomellenes, az íróember szerint szégyenhalom, az átlagállampolgár szemével gyanús. Végül – mindezeket összegezve – szakértői szemmel, a mai magyar média helyzetét az jellemzi, hogy súlyosan beteg.
– Melyek „a súlyos betegség” legárulkodóbb tünetei?
– Magyarországon a médiarendszer homlokzata felépült. Elvileg minden feltétel adott a tájékoztatás normális működéséhez: a hazai média meghatározó része magánkézben van, több mint négyezer különböző médium gondoskodik a sokszínűségről, a falusi hírmondótól a kereskedelmi rádiókig és a közszolgálati televízióig. Statisztikailag tehát jól áll az ország információs csatornák dolgában. Hogy a magyar médiahelyzetet mégis a betegség szóval jellemeztük, azt fejezi ki, hogy a média működését tekintve a számszerűség csak felületi jellemzője a működésnek. Négy tartalmi elemet emelnék ki az okok közül, amelyek elemzéseink szerint döntő mértékben felelősek a hazai tájékoztatásipar kóros működéséért. Az első a közszolgálatiság elveinek érvénytelensége, a közszolgálati feladatok finanszírozásának összeomlása, politikai függősége, az állandósult intézményi krízishelyzet. Második a szabályozás és ellenőrzés hiánya, törvényi elégtelensége. Harmadik az újságírók politikai függősége. Negyedik pedig a politikai lappiac direkt és indirekt finanszírozásának politikai alapú egyoldalúsága.
– Kezdjük talán a közszolgálatisággal, amelyről mostanában a legtöbb szó esik! Mit jelent a kifejezés?
– Egy lehetséges meghatározás a közjó és közérdek megjelenítése, a hatékony értékközvetítés. A közszolgálatiság jelentése ugyanakkor a magyar médiaszabályozásban meghatározatlan. Az illetékes Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a mai napig nem tisztázta egyértelműen a közszolgálatiság jelentését, fogalmát. Annak ellenére sem, hogy a témakörben számos olyan elemzés, tanulmány készült el, amelynek nyomvonalán a definíciós munkát el lehetne indítani. Ameddig viszont a közszolgálatiság nincs konszenzuális fogalomként tisztázva, addig nem is lehet elvárni a kritériumok betartását, illetve betartatását. Ez az alapvető probléma, amelynek megoldása azonnali politikai-közéleti kezdeményezést kívánna. A hiátus negatív hatásának legjobb példája a Magyar Televízió szomorú és egyben felháborító története, aminek eredményeképp mára már nem elképzelhetetlen a közszolgálati csatorna megszűnése sem.
– A Magyar Televízió hosszú ideje tartó haldoklása azt jelzi, hogy a politikai erőknek nem érdeke a beteg gyógyítása, csupán a tüneti kezelés.
– Az MTV tizenöt éve krízishelyzetben van, a krízis kezelése nélkül. A rendszerváltozás óta eltelt évek tapasztalatai alapján világos, hogy az MTV-ben végrehajtott változtatások egyedüli célja a mindenkori kormányzat kommunikációs igényeinek kiszolgálása, a koalíciós pártok holdudvarába tartozó szellemi és gazdasági érdekcsoportok helyzetbe hozása, kifizetése volt. A gyakorlatot a mai napig a visszaélés, korrupció, átpolitizáltság és kormányzati befolyásolás címszavakkal lehet jellemezni. Az viszont már a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta eltelt időszak új fejleménye, hogy a közszolgálati televízió a közvetlen politikai-kormányzati befolyás mellett a kereskedelmi televíziós lobbi hálójába is belegabalyodott. Ez azt eredményezte, hogy az MTV feladta eredeti küldetését, a közszolgálati műsorszerkesztést. Ezzel szemben létrehoztak egy múltidéző, nosztalgikus elemekből és globalista licencműsorokból összetákolt, közpénzen működtetett, huszadrangú kereskedelmi csatornát, amelyet példátlan módon a kereskedelmi tévékkel akarnak versenyeztetni. Az MTV heti műsorszerkezetének elemzése szerint a ténylegesen közszolgálati szerepet betöltő műsorok kiszorultak a műsorkínálatból, a közérdekű információk, a gyermekműsorok és más, kulturális tartalmat szolgáltató adások aránya drámai mértékben apadt. Így aztán nem csoda, hogy az MTV jelenlegi műsorkínálata köszönő viszonyban sincs a közszolgálati küldetéssel. A napi, átlagosan 18 órás műsorfolyam összeállításának tematikája láthatóan politikai és gazdasági érdekcsoportok külső elvárásait tükrözi, a hírműsorok és a külső gyártásban készülő produkciók aránya kiugróan magas. A kifejezetten kereskedelmi, nézettségnövelő műfajba sorolható műsorok: szórakoztató összeállítások, kabarék, talk-show-k, zenés összeállítások, vetélkedők, sportközvetítések csaknem felét teszik ki a heti teljes műsoridőnek. A köztévé konkrét műsorait vizsgálva feltűnő számban jelentkeznek a nosztalgikus műsorok és a licencdíjas vagy éppen a szerzői jogok szempontjából kérdőjeles, „lekoppintott” produkciók. Az Önök kérték-típusú, kádári időszakot idéző nosztalgiaműsorok A szólás szabadsága és a NÉVshowR-jellegű licencműsorokkal egészülnek ki. A műsorstruktúra és a műsorok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az MTV korántsem a nemzeti értékek kifejezése, védelme, népszerűsítése felé halad, működését éppen ezzel ellentétes érdekek uralják.
– Politikai és gazdasági csoportok hatásáról beszélt a közszolgálati csatorna kapcsán. Említene egy konkrét példát?
– A közszolgálati televíziózás igazi állatorvosi lova egy példátlan karriert befutó műsor, a Nap-kelte. A Gyárfás Tamás fémjelezte produkció mindazokat a válságtüneteket magában hordozza, amelyek az MTV-t általánosságban is jellemzik. A magánprodukcióban készülő műsor 2002-ben eredetileg arculatjavítás ürügyén érkezett az MTV-be, azon az áron, hogy reklámbevételeiből gazdálkodik és nem kerül a befogadó köztévének egy fillérjébe sem. A Nap-kelte azóta rendszeresen túllépi az engedélyezett reklámidő kereteit, amiért a több tízmilliós büntetést a köztelevízió fizeti. Tehát anyagi tekintetben is tetemes kárt okoz, miközben virágzó magánvállalkozásként működik az adófizetők pénzén fenntartott televízióban. A másik veszteség a közszolgálati intézmény megítélésében okozott jóvátehetetlen kár. A Nap-kelte szerkesztői és műsorvezetői a számszerűsített tartalomelemzés szerint hetven-harminc arányban rendszeresen elfogultak a baloldal irányába. A műsorvezetők statisztálása a baloldal mellett a jobboldali politikusokkal szembeni kíméletlen kritikával egészül ki, amely azt eredményezi, hogy lassan csak kormánypárti politikusok jelennek meg az MTV reggeli műsorában. A tartalmi anomáliák már a nézők számára is egyértelműek. A magyarországi televíziózás történetében páratlan, hogy egy közszolgálati csatorna – a Nap-kelte című műsor miatt – gyűjtötte össze a legtöbb állampolgári panaszt. A műsor az ORTT Panaszbizottságához beérkezett beadványok aránya szerint jobban irritálja a közvéleményt, mint a közvélekedésben gyakran pellengérre állított két kereskedelmi televízió együttvéve. A tartalomelemzés azt bizonyítja, hogy folyamatos a műsorban a vonatkozó közlési szabályok megsértése. Bánó András, Mélykuti Ilona, Verebes István, Aczél Endre, Pallagi Ferenc és Forró Tamás alkalmatlan, vagy nem kíván a közszolgálati kritériumok szerinti műsort vezetni. Az, hogy mégis rájuk épül vagy épült a műsor, nem véletlen, ugyanis a műsorgazdák a törvénnyel tett kompromisszum árán tudják elérni a piacvezető pozíciót.
– Sokan attól várják a helyzet javulását, hogy az ország szinte belemenekül az unióba. Normalizálódhat a közszolgálati tájékoztatás május 1-je után?
– Az Európai Uniónak nincs receptje a nemzeti közszolgálati média működtetésére. Még azt sem írja elő a tagországoknak, hogy legyen vagy ne legyen közszolgálati csatornájuk. A tagországok nemzeti önazonosságának és függetlenségének elismerése, hogy a közszolgálati média szabályozásának kérdésköre nem képezi részét az EU integratív, országhatárokat átívelő feladatainak. Az uniós filozófia minden tagország jól felfogott érdekének tartja, hogy nemzeti sajátosságait őrizze, gondozza. A nemzeti érdekképviselettel kapcsolatos kommunikáció döntő részét az információs társadalmak korában a nemzeti média, azaz a közszolgálati televízió és rádió látja el. Kulcskérdés tehát, hogy a magyar politikai és média fajsúlyos szereplői is végre megértsék: a nemzeti szuverenitás fenntartásához szükség van a független és működő közszolgálati médiára mint intézményre. Aki ennek szükségességét firtatja, az a magyar demokráciát alapjaiban kérdőjelezi meg. A vélemények és a politikai álláspontok különböznek, de egy nemzet történelme, tradíciói, társadalmi értékei nem képezhetik ízlés, tálalás kérdését. Minden olyan elképzelés, amely a feladatok áruba bocsátását, a közszolgálati feladatok piacosítását célozza, a nemzeti vagyon és örökség elherdálásának tekinthető és előbb vagy utóbb a „portugál effektus” irányába mutató fejleményeket hoz.
– Mit nevez „portugál effektusnak”?
– A portugál médiában néhány évvel korábban kísértetiesen hasonló folyamatok játszódtak le, mint idehaza. Az egyre csökkenő nézettségű portugál közszolgálati televízió az 1992-ben beindult két kereskedelmi csatornával nem volt képes versenyezni. Fokozatosan visszaszorult a piacon, s nemcsak nézettségéből, hanem közszolgálati jellegéből is veszített. Mivel nem volt képes megfelelő stratégiát kidolgozni a konkurenciával szemben, megelégedett annak halovány utánzásával. Közben évről évre csökkentek reklámbevételei, és a kormányzati támogatás is az aktuális politikai feltételek, erőviszonyok függvényévé vált. Nehezítette a helyzetet, hogy a finanszírozásból kiesett a szocialisták által 1991-ben eltörölt előfizetési díj. Nem hozott eredményt a három közszolgálati intézmény egyesítéséből létrehozott szupermédia, a Portugal Global Holding sem. Az intézmény finanszírozását biztosítani képtelen vegyes rendszer – a reklámra és állami támogatásra felfűzött finanszírozás – folyamatos kritika tárgya volt. Hamarosan felvetődött az egyik közszolgálati csatorna privatizációjának lehetősége. A portugál köztévé elnöki székébe az egyik kereskedelmi csatorna volt vezetőjét helyezték, azzal a reménnyel, hogy a kereskedelmi médiában sikeres figura kiutat talál a válságból. Végezetül a portugál politikai és médiaelit szeme láttára megszűnt a portugál közszolgálati televízió. Magyarország úgy öt évvel kullog a portugálok mögött, minden lépésnél ügyelve arra, hogy pontosan annak lábnyomába lépjen. Magyarországon 1997-ben beindult a két kereskedelmi adó, az MTV szinte azonnal válságba került, elszenvedte történetének legnagyobb vagyonvesztését, nézettsége és reklámbevételei drámai módon csökkentek. A kormányzati-politikai befolyás állandósult. Szép tervek születtek az MTV, Magyar Rádió, Duna Televízió, Magyar Távirati Iroda egy épületbe történő összeházasítására Millennium Média néven. 2002-ben azonban a szocialista kormány megszüntette az előfizetési díjat, mára pedig az MTV egy félresikerült kereskedelmi tévé vonásait mutatja. Ha nem tévedek, most a portugálok által megírt forgatókönyv szerint az elnöki székbe az egyik kereskedelmi csatorna volt vezetőjének kell beülnie. Azt már tovább sem merem gondolni, hogy a volt RTL-es Árpa Attila éppen a napokban pályázta meg az MTV megüresedett elnöki székét.
– Mikor és minek hatására változhat meg a média- és a politikai elit hozzáállása a közszolgálatisághoz?
– A közeli jövőben reménytelennek látszik a szereplők felfogásának megváltozása. A közszolgálati televízió függetlenségének megteremtése egyelőre Magyarországon még akkor sem oldható meg, ha megváltoztatjuk a médiatörvényt. A jelenlegi közszolgálatiság képviselői oly mértékben egybefonódtak a politikai szférával, hogy a működtetők apolitikus mentalitása elképzelhetetlen. Az esély tehát, hogy hazánkban valaha is létrejöhet a BBC-féle angol közszolgálati modell, vajmi kevés. Fényévekre tartunk attól az állapottól, ami Nagy-Britanniában a mindennapos gyakorlat. Gondoljunk csak a BBC és a Blair-kormány között a legutóbb kirobbant csörtére, ahol a brit közszolgálati intézmény vezetője, Greg Dyke nyilvánosan kritizálta és megkérdőjelezte a kormány szavahihetőségét. A BBC mellett felsorakozott a teljes angol sajtó és a közvélemény is, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy nemcsak az angol közmédia, hanem a sajtó is szabad és a direkt politikai befolyástól mentes. Magyarországon hasonló esetet elképzelhetetlennek tartok. Ez a közelmúlt sajnálatos politikai öröksége. Mivel más lehetőségünk nem marad, ebben a helyzetben egyetlen lehetséges stabil viszonyítási pontként felértékelődik a szabályozás, illetve a törvények szigora, azok betartatása.
– Egy új médiatörvény megoldaná a fennálló problémákat?
– Az igazi baj az, hogy a törvény elfogadása – ismerve az eddigi próbálkozásokat és a politikai erőviszonyokat, továbbá a kormányzati álláspontot – Pető Iván szavaival élve egyelőre „nem tervfeladat”. Az egyetlen, elvetéltnek tekinthető médiatörvény-tervezetről, a Gálik-Horváth-Szente-féle próbálkozásról pedig jóindulatúan csak annyi mondható, hogy nem vehető komolyan, tekintettel arra, hogy a dolgozat szakmai és ellenzéki körökben még azelőtt felsült, mielőtt vitaanyaggá válhatott volna. Ha áttekintjük a javaslatot, láthatjuk, hogy a szerzők határozott lépést tettek a közszolgálatiság fogalmának átértelmezésére azzal, hogy a közszolgálatiságot feladatként és nem pedig intézményként aposztrofálták, azaz a nemzeti televíziót, az MTV-t megszüntethetőnek, feladatait pedig a kereskedelmi televízióknak átadhatónak vélik. Egy új médiatörvény megalkotása persze a felmerült javaslatoktól függetlenül megkerülhetetlen kérdés. De nem érdemes rá szót vesztegetni mindaddig, amíg a meglévő szabályozást sem képes senki betartani, sem pedig betartatni.
– A profitorientált kereskedelmi televízióknak megéri átvenni a közszolgálati feladatokat?
– Az elképzelt új rendszerben a közszolgálat nem intézményként, hanem feladatként van definiálva. Azaz ott kell a közszolgálati műsorokat elhelyezni, ahol azt a legtöbben nézik, tehát a két kereskedelmi csatornán. Eszerint nincsen szükség az MTV-re. A közszolgálati feladatok ellátását ugyanakkor továbbra is az állam finanszírozná. A megoldás hátránya, hogy maga a kereskedelmi műsorszolgáltató sem érdekelt abban, hogy fő műsoridőben sugározzon közszolgálati tartalmat. Egyedül abban érdekelt, hogy az MTV-t kikapcsolja a riválisok közül, amiért cserébe akár kezdeti látszatmegoldásokba is belemegy. Nem árt arra az aspektusra is figyelni, hogy aki Magyarországon a közszolgálati televízió megszüntetését sürgeti, az vélhetően szoros kapcsolatot ápol valamelyik kereskedelmi műsorszolgáltatóval.
– A kereskedelmi csatornák, amikor elnyerték a sugárzási jogot, szerződésben vállalták, hogy műsoridejük egy meghatározott részét a köz szolgálatába állítják. Teljesítették mindezt?
– A kereskedelmiek által közszolgálatinak kinevezett műsorok megítélése körül folyamatos vita van a tévék és az ORTT között. Az ORTT számos alkalommal hozott olyan határozatot, amelyek értelmében egyes műsorokat nem fogadott el közszolgálatinak, emiatt több ízben el is marasztalták a kereskedelmi tévéket. Ennek azonban a tévék gyakorlatára igazából semmi hatása nem volt, a kiszabott pénzügyi szankciók alól pedig az elmarasztaltak rendre kihúzták magukat, a befizetések teljesítése elől bírósághoz fordultak.
– Az ORTT miért nem lép, hiszen vannak hatósági jogosítványai?
– A beteg médiahelyzetben az államot megjelenítő, a média helyes működéséért felelős médiahatóság valóban kulcsszereplő lehetne. De mit ér egy hatóság érdemi hatáskör nélkül, abban a helyzetben, amikor döntéseit az illetékes bíróság kivétel nélkül sietve felülbírálja. Tavaly például az ORTT határozatában elmarasztalta az RTL Klub Való Világ című sorozatát, mert valós élethelyzetbe ágyazva torz magatartásmintát közvetített és jelenített meg követendő példaként. Tekintettel arra, hogy az egyik vizsgált jelenetet az AGB adatai szerint több százezer kiskorú kísérte figyelemmel, az RTL-t fő műsoridőben 20 perces időtartamra műsora felfüggesztésére ítélte a testület, és közérdekre való hivatkozással elrendelte azonnali végrehajtását. A bíróság azonban úgy határozott, hogy az azonnali végrehajtásra vonatkozó ORTT-álláspontnak nem ad helyt, bár elismerte, hogy a kiskorúak védelme közérdek. Az ORTT-nek tehát azonnali végrehajtás és a kiszabott szankció határozott, gyors érvényesítése hiányában gyakorlatilag nincs lehetősége arra, hogy érvényt szerezzen a médiatörvényben foglaltak súlyos és ismételt megsértése miatt. Azaz nem képes az alkotmányos kötelezettségének megfelelni, hiszen nem tudja még a kiskorúak számára megfelelő szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelmet sem megteremteni. Azzal, hogy a független magyar bíróság felülbírálta az ORTT szankcióit és nem hagyta jóvá az azonnali végrehajtást, önkéntelenül azt mondta ki, hogy a sajtószabadság korlátlan érvényesülése magasabb rendű jognak tekinthető, mint például a gyermekek joga szellemi és erkölcsi fejlődésük védelmére.
– Milyen megoldási javaslatok vannak a helyzet normalizálására?
– Két lehetőség is kínálkozik, mindkettő végeredményben az ORTT jogkörének megerősítéséhez vezetne. Az első a médiatörvény módosítása, ahol hasonló esetekben a kiskorúak védelmével összefüggésben megfogalmazásra kerülnek a médiatörvényen belül azok az esetek, amikor a testület jogosult elrendelni határozatának azonnali végrehajtását. A megoldás hátránya, hogy politikai megegyezést kíván. Második lehetőség egy próbabeadvány megfogalmazása az Alkotmánybíróság felé, amely tisztázhatná a sajtószabadság viszonyát a gyermekek megfelelő szellemi és erkölcsi fejlődésének védelméhez. Hátránya, hogy évekig elhúzódó állásfoglalási folyamatot jelenthet. Továbbá a bírósági csűrés-csavarás elkerülése érdekében szükséges volna az intézmény jogi osztályának bővítése és nem utolsósorban a pártok testületbe delegált tagjai szakmai felkészültségének biztosítása. Mindezekhez a célokhoz parlamenti pártoknak felelősséggel és nagy körültekintéssel már a mostani kurátorok jelölésénél közelíteniük kellene. Ahogyan szakmai berkekben mondani szokás, az új szakmai kérdésekben tájékozatlan kurátor ne azzal töltse első hivatali évét, hogy az épületben a mosdót, azon kívül pedig a környék vendéglátó egységeit keresgéli. Ez megkerülhetetlen kérdés egy olyan országban, ahol a televízió egy átlagos családban naponta hat-hét órát van bekapcsolva.
– Az elektronikus média látlelete után térjünk át a nyomtatott sajtóra!
– Tematikus elemzéseink rávilágítottak a magyar sajtó gazdasági kondícióit alapvetően befolyásoló, politikai indíttatású manipulációkra, bebizonyítva, hogy nem csupán az állami hirdetések elosztása, hanem az üzleti hirdetések szelektív elhelyezése is eszközként szolgál a nem balliberális oldalhoz húzó média ellehetetlenítésére. Magyarországon azok a politikai napi- és hetilapok, melyeket közvetlenül a hirdetők tartanak el, kizárólag a balliberális érték- és érdekkörbe tartoznak. Ezeket a nagy gazdasági potenciállal bíró lapokat nyugodt szívvel sorolhatjuk a szabadpiaci modell képviselői közé. Ezzel szemben léteznek a jobboldali lapok, amelyeket befektetők és hirdetők híján egy párt, illetve annak szavazóbázisa tart el előfizetési díjakból. Előfizetési díjakból pedig kínkeserves dolog egy lapot fenntartani, a fejlesztésekről, a versenyképesség javításáról pedig álmodni sem lehet.
– Hogyan oldható fel ez a Demokratát is érintő megkülönböztetés?
– Ha nem érvényesülnek a piaci viszonyok, akkor az államnak be kell avatkoznia a folyamatokba, különben sérülnek a tájékoztatáshoz kapcsolódó demokratikus jogok. Szerencsénkre van erre egy precedensértékű nyugat-európai kezdeményezés. Norvégiában az 1970-es években olyan állami programot indítottak, amelynek célja a politikai spektrum különböző árnyalatait megjelenítő újságokba áramló befektetések kiegyensúlyozása volt. Ennek eredményeképp a legtöbb norvég regionális közösségben legalább kettő vagy ennél is több jó színvonalú újság jelenik meg, amelyek különböző nézőpontból közelítenek a hazai és nemzetközi történésekhez. Véleményem szerint a helyzettel kapcsolatban az EU-nak és a Versenyhivatalnak is lehetne szava. De úgy gondoljuk, nincs idő a várakozásra, ezért Századvég Médiaműhelyben megkezdtük a norvég modell magyar viszonyokra alkalmazható formulájának kidolgozását.
– Akár az elektronikus, akár a nyomtatott sajtópiacon kialakult helyzetet nézzük, a végkövetkeztetés ugyanaz, az állami beavatkozás és a politikai erők közötti konszenzus megkerülhetetlen.
– A kiemelt példák esetében mindenképpen így látom. Irányait tekintve a magyar médiahelyzet sajnos riasztóan közel áll az Ukrajnában vagy Szerbiában uralkodó állapotokhoz. A kormánykoalíció azonban láthatólag érdekelt a jelenlegi helyzet konzerválásában, ami másfelől érthető, hiszen a médiában az erőpozíciók jelenleg az ő számukra különösen kedvezőek.