A magyar családpolitikai rendszer viszonyítási ponttá, hivatkozási alappá vált – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. 

Hirdetés
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív, illusztráció

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Novák Katalin a Veronában rendezett Családok világkongresszusán szerzett tapasztalatairól beszámolva közölte, az is érdekelte a tanácskozás résztvevőit, hogyan tudta megteremteni a magyar kormány a támogatások anyagi fedezetét.

Válaszként azt mondták – tette hozzá -, hogy ennek alapját a magyar emberek szorgalma teremtette meg, hiszen a 11 százalék feletti munkanélküliséget sikerült 3,5 százalékra csökkenteni, majdnem egymillióval többen dolgoznak most, mint a kormányzásuk kezdetekor.     

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés hétfőn szavazta meg a családvédelmi akció négy pontját, amelyek július elsején lépnek hatályba: a tízmillió forintos babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezmény kedvezményes hitelének kiterjesztését használt ingatlanokra, az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek egy részének elengedését gyerekek születésekor, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.

A négygyerekes nők személyijövedelemadó-mentessége és a nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) az év második felében kerülhet a parlament elé, a bölcsődei fejlesztések pedig folyamatosan valósulnak meg – fűzte hozzá Novák Katalin.

Elmondta azt is: információs kampányt is indítanak majd, hogy az intézkedések részleteit is megismerjék az emberek.     

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: Magyarországon a lehető legtöbb támogatást szeretnék nyújtani a még gyerekvállalás előtt állóknak és a gyereket nevelőknek, valamint az egy- és kétszülős családoknak is.