Hirdetés

A 2010 előtti baloldali kormányok nem képviselték a magyar gazdák érdekeit, Gyurcsányék eladták volna a magyar földet külföldieknek, kiárusították az élelmiszeripart, állandósultak a gazdatüntetések – fűzte hozzá.

A főtanácsadó szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje a saját településén bevezette a földadót, és ha hatalmon lennének, ez országos lenne. Ezt egy törvénymódosítással sikerült megakadályozni – emlékeztetett, rámutatva: így a jövőben többet nem lehet földadót bevezetni Magyarországon.

Nagy István agrárminiszter a videóban arról beszélt, hogy rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeniük a gazdáknak az elmúlt időszakban, ezek voltak: az aszály, a háború és az erre adott szankciók, az energia-veszélyhelyzet valamint az Ukrajnából beérkező olcsó termékek.

Az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) ezekre keresték a válaszokat – tette hozzá.

Korábban írtuk

Kiemelte: ahhoz hogy a magyar gazdák versenyképesek és eredményesek legyenek, új nemesítésekkel ellenállóbb fajtákra, tömegtermelés helyett vetőmagtermesztésre kell átállni, és további technológiai fejlesztések, mint az agrárdigitalizáció szükségesek.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar gazdatársadalom a kormányra mindig és minden körülmények között számíthat, mert olyan stratégiai együttműködés van a két fél között, amely hosszú időre megalapozza és biztosítja a nyugodt és biztonságos fejlődést.