2003 szeptemberében nem kis feltűnést keltő közlemény hangzott el az egyik híradásban, mely szerint Budapest XI. kerületében, a Kőérbereknek nevezett területen épülő lakókert helyszínén eddig soha nem látott kiterjedésű Árpád-kori település nyomaira bukkantak.

– Ekkora felületen még nem sikerült középkori falut feltárni. Már most 60 ezer négyzetmétert tártunk fel és még nem is tudjuk, hogy hol ér véget a település. A korábbi középkori falukutatások kapcsán Méri István (Tiszalök-Rázompuszta,), továbbá Holl Imre és Parádi Nándor (Sarvalyfal) nevét kell kiemelni. Ezek az 1950-es, 60-as években folytatott kutatások azonban sokkal kisebb alapterületen folytak, mint a kőérberki. Az 1980-as, 90-es években az autópályák építését megelőző feltárások során már nagyobb felületek megkutatására nyílt lehetőség. Nekem az M0-s északi szakaszán sikerült az Alagi major mellett 15 ezer négyzetméteres területen egy falurészletet feltárnom. Kána azért egyedülálló a középkori magyar régészet történetében, mert reményeink szerint egy teljes középkori falu templommal, temetővel és a köré épített házakkal együtt lesz feltárható – veti össze a múlt és jelen tapasztalatait Bencze Zoltán régész, a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályának vezetője.

A helyszín azért is szerencsés, mert az úgynevezett „autópályás” feltárások esetében – leszámítva a csomópontokat – csupán egy hetvenméteres nyomvonalat vizsgálhatnak meg a régészek, az azon túl nyúló terület átkutatását már nem pénzeli a beruházó. A törvény ugyanis egyértelműen kimondja, hogy annak kell fizetnie a költségeket, akinek érdekében áll, hogy az eredeti helyükön lévő tárgyak, falak elmozduljanak, tehát a feltárások kiadásait az a beruházó viseli, akinek a területén a romok és régiségek előkerülnek. Más kérdés, hogy a muzeológusok mindig és időben kapnak-e értesítést a leletekről?

– Nem. Éppen ezért példaértékű ítélet születhetett volna abban a perben, amelynek vádlottja a mélygarázs építése során a budai Vízivárosban Csembercsi aga dzsámijának minaretalapozását találta meg. A lelet gyakorlatilag az egyetlen ilyen török emlék lett volna a főváros területén, következésképp olyan jelentőséggel bírt, hogy a helyszínt azonnal ki kellett volna venni az építésből, ehelyett egyetlen hétvégi nap alatt mindent eltüntettek. Az ügyből bírósági feljelentés lett, a beruházót felelősnek találták, csak nem tudjuk, mi lett volna a végkifejlet, mert az illető időközben elhunyt – mesél tapasztalatairól Bencze Zoltán.

Vannak persze más módszerek is. Az M5-ös építésénél például azzal az indoklással igyekeztek elijeszteni a régészeket, hogy a munka nagy munkagépekkel folyik, és ha oda mennek, még baleset érheti őket. Ha megfelelő együttműködési szándék esetén mégis sor kerül az ásatásra, akkor az autópályák nyomvonalán túl nyúló, fel nem tárt terület régészeti védelem alá kerül, azt feljegyzik a tulajdoni lapra. Ennek ismeretében, egy jövőbeli újabb beruházás esetén már az első kapavágás előtt oda vonulhatnak a régészek. A java ugyanis ezután kezdődik, nevezetesen az egyezkedés arról, hogy mikorra is végezzenek a feltárók, hogy azt követően az építkezést is határidőre be lehessen fejezni. Ha az építtetők csupán az utolsó pillanatban jutnak el a múzeumhoz a bejelentéssel, és ráadásul csak akkor derül ki, hogy régészetileg védett a terület, akkor bizonyos esetekben két műszakban is dolgozniuk kell a munkatársaknak, ahogyan a budai Ganz utcai ásatásnál történt, ahová a jelzések szerint kanadai követséget fognak építeni, ám annak határidejét túl szűkre szabták.

Persze nagy ritkán az is előfordulhat, hogy a beruházás meghiúsul. A budai Várnegyedben, a Kapisztrán téren a Hadtörténeti Múzeum udvarán nagyméretű irodaházat szerettek volna építeni az 1980-as évek második felében. Miután azonban az ott folytatott kutatások nyomán előkerült az Árpád-kori városfal a toronnyal együtt, továbbá középkori kőházak maradványai, az építkezés elmaradt. Mint Bencze Zoltán elmondta, a Várnegyedben a Szent György tér nyugati oldalán 1998 és 2000 között olyan több ezer négyzetméteren dolgoztak, ahol már a régészeti feltárás előtt is tudni lehetett, hogy tele van falakkal, a részletes rendezési terv mégis kétszintes mélygarázst tervezett oda, anélkül hogy az említett tényt figyelembe vette volna. Mivel a pince- és erődítésfalakat elpusztítani nem lehet, ebből az elképzelésből nyilván semmi nem lesz, meghosszabbítható lenne viszont a várfal melletti sétány a Görgey-szobor felől, alatta a bejárható romterülettel. Az elképzelés szép, de a megvalósításhoz szükséges milliárdok hiányoznak.

És most lássuk, mi a helyzet a kőérberki feltárással! A régi balatoni úttól talán kétszáz méterre jobbra pillantjuk meg az építkezésen dolgozó toronydarukat, a kivitelezők és a régészek kék lakókonténereit, valamint a feltáró gödrök fölé húzott műanyag sátrait. A dombtetőről fenséges kilátás nyílik a környékre, a lakópark építői jól választottak – akárcsak több száz évvel ezelőtt itt élő elődeik.

– Korábban csak annyit tudtunk, hogy valahol ezen a területen állhatott a középkori Kána nevű település, és más régészeti lelet. Számításunkat igazolta, hogy már az építkezés kezdetén kerültek elő Árpád-kori leletek, kerámiák, előtűntek a kemencék vörös foltjai. A földmunkák szeptember közepén álltak le és elkezdődtek a régészeti kutatások – mondja a fiatal ásatásvezető régész, Terei György.

A beruházó és az ásató példásnak mondható együttműködést alakított ki, megállapodásuk szerint a feltárás folyamatosan azokat a területeket érinti először, amelyeken az építkezés ütemterve is elsőbbséget élvez. A kutatási terület méretei lenyűgözőek. Noha a dombot északon és délen egy patak, illetve vasútvonal behatárolja, kelet-nyugati irányban 350 méter szélességben a jelenleginél is tovább haladhat a feltárás. Ennek során a legnagyobb sürgés-forgás idején 91 ember ásott, a leletek összeírását, a tárgyak óvását, helyreállítását 10-21 fős társaság végezte, összesen tehát mintegy 100-110 ember. Eddig tizenegynéhány hektáron 100-nál több földbe mélyített háznál, majdnem ezer gödörnél, 240 sírnál és ugyanennyi kemencénél tartanak. Ezekből, valamint a különböző korú leletekből arra következtetnek, hogy legalább 200-250 évig állhatott a falu, megtalálták a templomot és a körülötte lévő temetőt is. A sírok, a középkori tárgyak, építmények számából kikövetkeztethető, hogy hozzávetőlegesen összesen mennyi ember élhetett itt a két évszázad alatt, az már kevésbé, hogy éves-évtizedes bontásban a szakemberek ugyanezt megtegyék.

A közelben lévő, korábban feltárt kánai bencés kolostor bizonyos kapcsolatot feltételez, minthogy az ottani temetkezési szokások, a kővel kifalazott sírok itt is megtalálhatók. Ritkaságszámba megy, hogy egy temetőn belül ezekből ennyi van, akárcsak a nagyszámú, fejjel lefelé fordított edényből. Az elmondottak alapján Kána mindenképp jelentős település kellett hogy legyen, mégis csupán néhány írott forrás emlékezik meg róla.

– Az 1325-ből származó határleírás Nevegy falu határaként említi Kánát és még ma is vannak olyan beazonosítható pontok, amelyek igazolhatják a középkori település helyét. Megemlítem továbbá az 1361-es hegyvámelengedő és az 1412-es keltezésű okleveleket, utóbbi egy kánai születésű óbudai apácát említ. Ami különösen érdekes, és magyarázatra vár, hogy lakói miért hagyták el az eddigi gazdag vas és egyéb leletanyag alapján módosnak tekinthető falut. Természeti csapás, háborús pusztítás, tűzvész nyomát ugyanis eddig nem találtuk – számol be eddigi tapasztalatairól Terei György.

Bencze Zoltán ugyanerre a kérdésre azt a feleletet adta, hogy az sem mindegy, melyik középkori levéltárba kerültek a település adatai és annak mi lett a sorsa. Miközben nálunk a történelem viharai sok emléket megsemmisítettek, más országok szerencsésebbek voltak ebben a tekintetben. Ezért lehetséges, hogy két kisebb olasz város háborúskodásáról több oklevél maradt fenn, mint az egész Árpád-korról.

Egy másik nagy kérdőjel, hogy a tatárjárás alatt minden bizonnyal létező Kána – az itt talált II. András pénz ezt igazolja – miért nem esett a pusztítás áldozatául. Ha jelentős, fallal nem körülvett, nem megerősített, gazdag település volt, akkor érthetetlen, hogy az ellenállásra képtelen falut miért nem dúlta fel az ország közepét bizonyára elözönlő horda. Ugyancsak megválaszolásra vár, hogy miért nem találtak eddig a gazdagságra utaló díszes bronzcsatok, hajkarikák, fa-és koporsómaradványok mellett ruhafoszlányokat is.

Mint látjuk, ez a feltárási terület nemcsak páratlan nagyságával, hanem megfejtendő titkaival is kiemelkedik a hazai romterületek mezőnyéből. Csak emlékeztetőül ragadjunk ki az eddig ismert egyetlen időpont (1325), valamint III. Béla király (1172-1196) helyszínen talált, bizánci mintára vert pénzei alapján számba vehető időközből néhány történelmi szemelvényt. Barbarossa Frigyes keresztes serege átvonult az országon, II. András betelepítette a német lovagrendet a kunok ellen, majd maga is keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, később az Aranybulla kiadására kényszerítették. IV. Béla megvakíttatta Dénes nádort, a magyar nemesek először a Kötöny kun király kiadatását követelő tatár követeket, majd magát a kun királyt is megölték. A tatárjárás, Csák Máté idegenek elleni fellépése, az Árpád-ház kihalása, Károly Róbert uralkodása szintén erre az időszakra esett. Vajon milyen szerepet játszott ez a kiterjedt település az említett történelmi eseményekben? A válaszokra minden bizonnyal még jó ideig várnunk kell, miközben a lakópark építése gőzerővel folyik.

Mi lesz a további sorsa a feltárt házhelyeknek, romterületnek? – tehetjük fel az újabb kérdést. Elképzelhető, hogy mindent visszatemetnek és csupán egy tábla fogja jelezni az utókor számára, hogy itt állott az Úr 2003/4. esztendejéig feltárt legátfogóbb Árpád-kori települése?

– Mindent kimentünk, amit csak lehet, és ezekből a feltárás befejezése után a Budapesti Történeti Múzeumban szeretnénk kiállítást rendezni. Több, szinte ép állapotban megmaradt középkori kemencét már kiemeltünk, és el is szállítottunk. A templom alapfalai és a temető egy részének meghagyása a helyszínen szinte biztosra vehető, a tárgyalások inkább arról folynak, hogy az emlékek milyen jellegű bemutatásával állítható méltó emlék ennek a jelentős településnek – körvonalazza a biztató jövőt az ásatásvezető régész.