Hirdetés

Barkóczi Balázs a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón elmondta, lesznek koncertek, gyerekprogramok, „és még a DK politikusaival is lehet találkozni; a családi rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk, DK-sokat és nem DK-sokat egyaránt”.

Az országgyűlési képviselő kijelentette: „összetartó, élő és aktív közösség vagyunk, a szabadidőnkben is szívesen találkozunk, ez tett minket az ország legnagyobb ellenzéki közösségévé, amely mögött már több mint egymillió-egyszázezer szavazó áll”.

Véleménye szerint az összetartó közösségnek köszönhetően vált a DK az ország egyetlen kormányzóképes ellenzéki erejévé, és „ennek köszönhetően fogjuk elérni azt is, hogy ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek Magyarországon” – mondta.

Korábban írtuk