A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

Hirdetés

„Politikai köntösbe bujtatott piacszerzési akció zajlik” – húzta alá.

Kifejtette, javasolták az úgynevezett tranzitdíj-támogatást, azt, hogy a 27 tagállam közösen hozzon létre egy olyan alapot, amelyből a szállítás költségeit lehet támogatni, hiszen a fő probléma az, hogy a szárazföldi szállítás drágább a tengerinél. Ha az ukrán gabona el tudna jutni a déli, horvát vagy az északi szabad kikötőbe, el tudna jutni a hagyományos útvonalakra, Afrikába és az Arab-félszigetre.

„De itt jön a nagy lelepleződés, hogy egyáltalán nem cél ez” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Az Európai Unió még májusban engedélyezte öt tagországnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának -, hogy megtiltsa az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védje a helyi gazdákat. Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona behozatali tilalmát, mert úgy ítélte meg, hogy a május óta hozott intézkedések hatására megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban.

Nagy István szerint ez az évrendszer nem igaz, túlkínálat van az európai piacokon. Felháborítónak nevezte, hogy az utolsó nap, utolsó pillanatában foglalkoztak a kérdéssel, de nem az érintett szakminiszterek bevonásával, hanem Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és még a hivatalos tájékoztatás előtt megjelent erről a közlemény.

„Az Európai Unió vezetői nem viselkedhetnek így a saját tagországaikkal” – jelentette ki.

A tárcavezető szólt arról, hogy az eredetileg négytermékes listát kibővítették a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is. Mivel ezen a területen nincs nemzeti hatáskör, szavai szerint „ez egy nagyon kemény és bátor döntés” volt.

„Nem lehet, hogy a gazdáink segélykiáltását nem halljuk meg” – húzta alá, hozzátéve, hogy ha a hazai termelők most tönkremennek, nem lesz, aki a jövőben termeljen.

Az agrárminiszter kifejtette, nem követhető nyomon, hogy az ukrán termékeknél milyen vegyszereket használtak, használtak-e genetikailag módosított alapanyagokat.

„Nem véletlen, hogy meg kellett semmisíteni ukrán gabonatételeket, mert kifogásolható volt az eredetük” – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország a hosszú távú ellátásbiztonság mellett tette le a voksát.

Nagy István elmondta, a döntéshez Bulgária végül nem, de Szlovákia és Lengyelország csatlakozott, és tárgyalásai alapján Románia is fog.

„Az biztos, hogy Magyarország ki fog tartani” – közölte.