Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az Európai Népek és Nemzetek Szövetségének alakuló ülését tarják a jövő hétfőn. Velkovics Vilmos műsorvezető kérdéseként elhangzott: vajon ez egy új pártcsalád lobogóbontásának tekinthető?

– Igen, ennek most érezhetően van egy felfutása. Én azt látom, hogy összességében a migrációs válság felszínre hozott olyan választóvonalakat, törésvonalakat egész Európában, az unión belül is, az uniós pártcsaládokon belül is, amelyeket eddig ilyen-olyan politikai vagy történelmi okokból nem beszéltünk ki – válaszolta Szánthó Miklós.

A műsor vendége szerint általánosságban karakteresen jobboldali lesz ez az új tömörülés. Kifejtette: a vita sokkal többről szól, mintsem csak a bevándorlás kérdése. Az európai multikulturalizmus, a nemzeti identitás, az állami szuverenitás, a kereszténység, a világnézeti alapállás összefüggéseiben érdemes meghatározni a hamarosan létrejövő politikai erő szándékait.

„Most érkezett el Európa ahhoz a ponthoz, ahol újra kell definiálni azt az egész együttműködést, amit Európai Uniónak hívunk” – jelentette ki az Alapjogokért Központ igazgatója.

A minapi, Manfred Weber nevéhez fűződő kijelentésről – amely szerint a Néppárt csúcsjelöltje nem kér a Fidesz szavazataiból – Szánthó Miklós úgy vélte: egyértelműen bebizonyosodott, hogy Weber szerint is jelenleg „a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak olyan politikai súlya van, ami meghatározhatja, ki lesz az Európai Bizottság következő elnöke”, hiszen még a csúcsjelölt is úgy látja, hogy a Fidesz-szavazatok „királycsinálók” lehetnek.