Az imént egyeztettem Ivan Korčok, új szlovák külügyminiszter kollégámmal. Köszönetet mondtunk egymásnak az…

Gepostet von Szijjártó Péter am Mittwoch, 15. April 2020
Hirdetés

A tárcavezető kifejtette: egyeztetett Ivan Korcok új szlovák külügyminiszterrel, és köszönetet mondtak egymásnak a magyar és a szlovák állampolgárok hazatérésében nyújtott kölcsönös támogatásért. Szlovákia 89 magyart, Magyarország pedig 24 szlovák állampolgárt hozott haza a világ különböző pontjairól – emlékeztetett.

Kiemelte: biztosították egymást arról, hogy a két ország közötti zavartalan áruforgalmat fenntartják. Ez alapvető fontosságú a szlovák és a magyar emberek ellátásbiztonsága szempontjából, főleg úgy, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom már jóval meghaladta a tízmilliárd eurót – mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: megállapodtak abban, hogy az eredeti terveknek megfelelően folytatják a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építését, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik.

Kitért rá: a megállapodásoknak és a korábbi terveknek megfelelően még az idén két ponton összekötik a két ország villamosenergia-hálózatait és jelentősen megnövelik a gázvezeték-rendszereket összekötő interkonnektor kapacitását.