Fotó: MTI/Sóki Tamás
Hirdetés

Süli János a Roszatom szervezésében a baranyai megyeszékhelyen szerdán és csütörtökön zajló nemzetközi fórum és kiállítás megnyitója előtt rendezett sajtótájékoztatón kiemelte: a paksi atomerőmű bővítésében a következő hónapok fontos feladatának nevezte a létesítési engedélykérelem elkészítését és jövő év június 30-ig kitűzött benyújtását, amelynek értékelését ezt követően az Országos Atomenergia Hivatal nemzetközi szakértők bevonásával végzi.

Ismertette: a 2400 megawattos összteljesítményt nyújtó létesítmény már rendelkezik a jogerős környezetvédelmi és telephelyengedéllyel. A környezetvédelmi engedélyezésben részt vett valamennyi ország hozzájárult az új blokkok megépítéséhez, és az ENSZ Espooi Egyezmény titkársága is kimondta, hogy az engedélyezés során alkalmazott magyar eljárás példaértékű.

Idén nyártól már zajlik az építkezés a paksi atomerőmű felvonulási területén, összesen mintegy nyolcvan épület kivitelezésére lesz szükség. Hozzátette: az orosz fél már jelezte, hogy az épületek megépítésében a lehető legtöbb magyar beszállítót szeretné igénybe venni.

A miniszter újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: atomerőművek segítségével állítják elő a legtöbb karbonmentes villamos energiát Európában. Hozzátette: a magyar kormány klímavédelmi szempontból is felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy megújuló energiaforrások mellett hosszú távon épít atomenergiára.

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern társadalmi tanácsa szervezésében megvalósuló nemzetközi társadalmi fórum és kiállítás keretében a fenntartható fejlődés kérdéseit vitatják meg, valamint azt, hogyan járul hozzá az atomenergia és a többi, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás a globális klímavédelmi célok teljesüléséhez.