Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter nyilatkozik a közmédiának Zánkán 2021. április 16-án.

Gulyás Gergely elmondta, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy mivel a lelkipásztorok fontos tevékenységet végeznek, többek között kórházakban látnak el feladatokat, iskolákban oktatnak és temetési szertartásokat végeznek a járvány idején is, ezért részesüljenek ők is oltásban.

Hirdetés

A miniszter jelezte: azokat a papokat, akik hitoktatói tevékenységet végeznek, a pedagógusokkal együtt már beoltották.


Gulyás Gergely úgy fogalmazott, „szerények voltak” az egyházi vezetők a kérés időbeliségét illetően, hiszen már több mint 3 millió ember megkapta az oltást.

Balog Zoltán azt mondta, hogy a járvány súlyos mentális problémákat okoz az emberek életében, ezért a lelki támogatás különösen fontos. A püspök arra biztatott mindenkit, hogy keresse a lelki vezetőket, akik segítséget tudnak nyújtani a negatív hatások legyőzésében.

Korábban írtuk