Szex és honvágy – A Dávid család titkai

Sorozatunk első részét azzal az ígérettel zártuk, hogy mielőtt folytatnánk Dávid Ibolya fiának rejtélyes történetét, érdekesnek gondolnánk „megnézni, milyen a viszony a politikusok magánélete és a nyilvánosság között a világ különböző részein”. Íme!

„A nyugat-londoni Chelsea and Westminster kórházban, agyvérzés következtében” meghalt „az első nagy politikai szexbotrány főszereplője”, szólt a híradás március elején. A szardíniai arisztokrata családból származó John Dennis Profumo 91 évet élt.

John Profumo a Harold MacMillan vezette brit kormány hadügyminisztere volt a hatvanas évek elején. 1961-ben megismerkedett egy Christine Keeler nevű call-girllel. Viszonyuk – állítólag – mindössze néhány hétig tartott, ám ez a rövidke időszak is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a korábban lehetséges miniszterelnök-jelöltként emlegetett politikus bukását okozza.

A történetet színesítette, hogy az ifjú hölgy egyidejűleg tartott fenn intim kapcsolatot az angol politikussal és a londoni szovjet nagykövetség helyettes haditengerészeti attaséjával, Jevgenyij Ivanovval, akiről diplomáciai körökben köztudott volt, hogy a GRU (szovjet katonai hírszerzés) ügynöke.

A miniszter kezdetben mindent tagadott, próbált nem egyértelműen válaszolni a kényes kérdésekre, a sajtó azonban újabb és újabb részleteket közölt házasságtöréséről, köszönhetően annak, hogy a szeretője jó pénzért eladta kettejük sztoriját a lapoknak. A helyzet napról napra tarthatatlanabbá vált, végül John Profumo lemondott.

Némelyek úgy vélik, ha nem robban ki a Lewinsky-ügy, John Profumo maradt volna a XX. század szexbotrányainak „legkiemelkedőbb” politikus hőse. Ki tudja? Az mindenesetre tény, hogy miután 1998 januárjában fény derült Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok elnökének románcára – már amennyiben az orális szex egyáltalán illethető e romantikus jelzővel, s nem inkább az „irodai affér” a találó megjelölés az esemény leírására -, amit a Fehér Ház egyik gyakornokával, Monica Lewinskyval folytatott, a két politikus legalábbis azonos eséllyel indulhat a kétes dicsőséget jelentő elsőségért.

A médiának hosszú időn keresztül szolgáltatott muníciót Clinton zabolázhatatlannak tűnő szexuális étvágya, valamint az, hogy brit „elődjéhez” hasonlóan kezdetben ő is tagadott. Van azonban egy jelentős különbség kettejük között. John Dennis Profumo, részben talán arisztokrata származásának köszönhetően, úriemberként viselkedett, benyújtotta a lemondását és végleg hátat fordított a hivatásos politizálásnak. Bill Clinton ellenben a helyén maradt, kitöltötte a mandátumát, bár a szavahihetősége komoly csorbát szenvedett, hiszen „eskü alatt vallotta, [hogy] nem folytatott viszonyt a fehér házi gyakornokkal”. Vele szemben még eljárás (impeachment) is indult, hogy eltávolítsák az elnöki posztról, de ez a kezdeményezés sikertelen maradt. Viszont a felesége megbüntette őt. Igaz, nem volt nagyon szigorú. A BBC Panorama című műsorában (2004. június) magától Bill Clintontól tudhattuk meg, hogy a „felesége nem dobta őt ki, csak a heverőn kellett aludnia” egy ideig.

És ha már szóba került Clintonné. A közelmúltban érhetett el bennünket a hír, miszerint „leszbikus szerelem fűzi össze Hillary Clintont és Sharon Stone-t”. A két érintett „még csak nem is cáfolja a hajmeresztő történetet”.

Német-brit vonatkozású az az egészen friss keltezésű tudósítás, amely arról számol be, hogy a német kancellár, Angela Merkel nemrégiben az „olaszországi Ischia szigetére” utazott nyaralni a férjével, Joachim Sauer kémiaprofesszorral, ahol egy paparazzo nem mindennapi felvételt készített róla. A fotók a „The Sun és a Daily Sports angol bulvárlapokban” jelentek meg. „A hátulról készített képen egy fehér fürdőköpenyes nő látható, akinek a csuklya az arcát is elfedi. A fotón Merkel (?) egy medence szélén éppen felhúzza fürdőruhaalsóját. A köpeny csak a felsőtestét fedi, a mozdulat miatt kivillan a combja és a hátsója is.”

Szóval, ők a politikusok. Na de, mi a helyzet a politikusgyerekekkel?

A legfiatalabb brit koronaherceget, Harryt néhány évvel ezelőtt „ivászaton és füves cigarettázáson kapták”. A Guardian részletesen bemutatta, hogy Harry és a bátyja, Vilmos herceg „milyen társaságban is tölti ideje nagy részét”. A lap összeállításából kiderül, hogy „dúsgazdag, mulatós, fiatal, vidéki összetartó társaság ez, ahol egymást érik a partik, és bőven folyik az alkohol is”.

2001 tavaszán értesülhetett a világ arról, hogy az USA exelnökének a lánya, Chelsea Victoria Clinton „az ősztől az oxfordi egyetemen folytatja” tanulmányait. Nem sokkal később viszont már azzal az információval szembesülhettünk, hogy a Clinton-lány „sokáig majd belepusztult a honvágyba, és csak nehezen szokott hozzá új lakhelyéhez. (…) Ott a Temze partján úgy érezte, hogy teljesen egyedül van, és senki sem érti meg…” Aztán persze minden jóra fordult: „Az angol sajtó legfrissebb, bizalmas értesülései szerint ugyanis Chelsea most boldog, sőt szerelmes!” Ám az élet kegyetlen, minden jónak vége szakad egyszer. 2005 őszén a híradások már arról szóltak, hogy „szerelmi bánatában öngyilkosságot kísérelt meg Chelsea Clinton”. (Túlélte.)

* * *

A fenti példák alapján nehezen volna vitatható, hogy bizonyos helyeken bevett gyakorlat a politikusok magánéletének taglalása, akár a legszélesebb nyilvánosság előtt is. Függetlenül attól, hogy egy-egy eseménynek lehet-e bármilyen közvetlen hatása az illető közéleti személyiség által végzett munka minőségére, az adott ország sorsára nézve. Jövő héten, sorozatunk harmadik részében arról olvashatnak majd, milyen gyakorlat alakult ki ezen a területen nálunk, Magyarországon.

(folyt. köv.)

Matúz Gábor