Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Professzorok Batthyány Körének nyilatkozata

Felhívás választásra és népszavazásra

Testületünk a keresztény, konzervatív értékrendet szem előtt tartva a haza és a nemzet érdekében cselekszik. Ereje a kollektív bölcsességben rejlik, építő kritikájával segíti a hiteles, tisztességes programmal működő kormány munkáját. 

Kétezer éves keresztény kultúránk minden európai ember közös öröksége, identitásunk alapja. Csak az ehhez való ragaszkodással tudjuk Európát egységben tartani.

Az elmúlt időszakban a legszélsőségesebb politikai oldalak összefonódását képviselő, gyűlölettől és irigységtől vezérelt politikusok az igazságot nélkülöző megnyilvánulásaikkal honfitársaink megtévesztésével törnének hatalomra. A mindent eluraló gender-ideológiát kiszolgáló, az illegális migrációt támogató politikai tömörüléssel szembe kell szállnunk, hiszen a természeti törvények társadalom általi semmibevétele demográfiai öngyilkossághoz vezet. 

Korábban írtuk

Jövőnk, gyermekeink sorsa kell, hogy meghatározza mindannyiunk döntését. A mai drámai helyzetben az ország biztonságát, a nemzet és a család érdekeit mindenek fölé helyezve, magyarként kell európainak maradnunk.

Óriási a választás tétje. Nemzeti együvé tartozásunk, felemelkedésünk, versenyképességünk, közös múltunk és gyökereink teszik egyértelművé, hogy mire kell szavaznunk. A józan ész és előrelátás győzelmét reméljük, határozottan leszögezzük, hogy ezt az utat kell folytatnunk.: Sorsdöntő, hogy mindnyájan leadjuk szavazatunkat a parlamenti választáson és a népszavazáson.