A Balog Zoltán református püspök, a zsinat lelkészi elnöke által jegyzett közleményben azt írták: „Mi az evangélium által ébresztett Krisztus-hitet tekintjük elsődlegesnek, az állam pedig a keresztyénség kultúrát és életmódot teremtő erejét.” A pápa pénteki budapesti beszédében mindkettőt hangsúlyozta, és ezzel kapcsolatban óvta az egyházat a hatalom túlzott közelségétől.

Hirdetés

Érdemes ezt megfontolni – tették hozzá, hangsúlyozva, abban is jó egyetérteni Ferenc pápával, amit az álszabadság kísértésének nevezett: a férfi és a női nem összekeverését, az abortusznak mint szabadságjognak a deklarálását. „Köszönjük, hogy felemelte szavát a háborús retorika ellen, és külön kiemelte a határokon kívül élő magyarokat, mint akik fontos részei a magyar nemzetnek” – áll a közleményben.

A közleményben úgy fogalmaznak: „nekünk, reformátusoknak Ferenc pápa elsősorban Róma püspöke”. A reformátusok csak azt kívánhatják – írták -, hogy a pápa minden magyarországi találkozóján Jézus Krisztus legyen a középpontban. A keresztyének közötti együttműködésnek is ez az evangéliumi alapja és feltétele. Ferenc pápa pénteki beszédében ezt újra hangsúlyozta – írták.

A köztársasági elnök üdvözlő beszédéből Balog Zoltán azt emelte ki, hogy „irgalom nélkül nincs jó kormányzás”.

Korábban írtuk