Soros György birodalma mindennel szembemegy, ami nekünk szent és fontos, a rombolást tűzte ki célul – jelentette ki Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Rogán Antal beszélt arról, hogy az ellenzék több javaslatot nem szavazott meg, a kormánypártok magukra maradtak a parlamentben, amikor a határon túli magyarokról, a bankok és multicégek megadóztatásáról vagy a gyermekek után járó adókedvezményekről volt szó, és a nemzet nagy kérdéseiről szóló alaptörvény-módosításban sem számíthattak másra.

Azt mondta: az MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek harmadjára is sikerül ugyanabba a folyóba lépni, a Jobbiknál pedig az a kérdés, melyik évben indítanak először kamiont a Pride-on vagy biztatnak Gyurcsány jelöltjeinek támogatására.

Úgy fogalmazott: a valódi veszély nem a magyar ellenzékből, hanem a határon túlról érkezik. „Van egy ember és van egy terve” – emelte ki, hozzátéve: Soros György birodalmát csak az extraprofit érdekli, soha nem teremt értéket.

A milliárdos gazdasági és pénzügyi tevékenységét az EU-ban és a világon botrányok és büntetőeljárások kísérik, ma mégis államfőnek kijáró tisztelettel fogadják Brüsszelben – mondta.

A miniszter szóvá tette azt is, hogy Soros György médiahálózata nem beszél az európai terrorhullám áldozatairól, nekik sok száz európai család fájdalma nem számít, de címoldalakat töltenek meg az illegális migránsok szenvedéseivel – hozta példaként, hozzátéve: ez a hálózat habozás nélkül Ahmed H. pártjára áll, és a bűnelkövetőket védi az áldozatokkal szemben.

Bírálta azt is, hogy nem a no-go zónák felszámolását, hanem azok törvényesítését tűzték ki célul, azt akarják, hogy az európai normák, szokásjog és törvények ne legyenek érvényben különböző városnegyedekben. Ez egyenes út a káosz felé – vélekedett Rogán Antal.

Azt is mondta: voltak már hasonló ellenfeleik. Példaként hozta, hogy 2006 októberében „az akkor éppen hatalmon lévő kommunisták újra az emberek közé lövettek”. Kellett a bátorság a küzdelemhez, hát még a győzelemhez – fűzte hozzá, jelezve: a „kommunisták törpepárttá lettek”, és 2016 októberében utoljára jelent meg „1956 novemberének kommunista propagandalapja”, a Népszabadság.

A történtekkel párhuzamot vonva azt emelte ki: a „Soros-birodalom hadosztályaival” szemben is bátornak kell lenni.

MTI