🔴Schmuck Erzsébet reagál Palkovics László miniszter bejelentéseire

🔴Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke reagál Palkovics László miniszter bejelentéseire#onlinesajtótájékoztató

Gepostet von LMP – Magyarország Zöld Pártja am Dienstag, 7. April 2020
Hirdetés

Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, a kabinet a mostani kritikus helyzetben ismét magára hagyta a nyugdíjasokat, a 70 százalékos munkabértámogatással pedig egy hónapot késlekedett, aminek eredményeként több egyébként megmenthető munkahely szűnhetett meg.

Hangsúlyozta, a válság várható elhúzódása miatt szeretnék, ha az állami munkabérátvállalás legalább hat hónapig, a foglalkoztatási járadék pedig minimum kilenc hónapig járna.

Az LMP társelnöke kiemelkedően fontosnak nevezte a magyarországi élelmiszerellátás biztosítását. Schmuck Erzsébet szerint ennek érdekében pedig nem a „hűbérbirtokokat”, hanem az őstermelőket, családi- és kisgazdálkodókat kellene támogatni a bio- és tájgazdálkodás ösztönzése mellett.

Az ellenzéki politikus kezdeményezte továbbá egy szolidaritási adó kivetését azokra, akik az elmúlt években állami megrendelésekből szereztek nagy bevételeket. Egy ilyen „osztalék különadó” több milliárd forintos tételt jelentene például Mészáros Lőrinc esetében – tette hozzá Schmuck Erzsébet.