A be nem jelentett békés demonstrációk nem oszlathatók fel

Az utcai összecsapások riasztólag hatnak a közvéleményre, így kiválóan alkalmasak a hatalom szempontjából a félelemkeltésre. Ezért a rendőrség továbbra is ragaszkodik a be nem jelentett tüntetések feloszlatásához, noha az Emberi Jogok Európai Bírósága nyáron jogerős ítéletet hozott arról, hogy a spontán, de békés demonstrációk nem oszlathatók fel. Ez az elv minden európai uniós tagállamban alkalmazandó, s Nyugat-Európában be is tartják. Magyarországon azonban a régi szemlélet uralkodik, így a jövőben sem zárhatók ki utcai csetepaték. Pedig ezek elkerüléséhez mindössze a strasbourgi bíróság jogerős ítéletét kellene figyelembe venni.

Precedensértékű ítéletet hozott nyáron az Emberi Jogok Európai Bírósága. A stras­bourgi testület július 17-i döntése kimondja, hogy a spontán, be nem jelentett, békésen zajló utcai megmozdulásokat a hatóságok nem oszlathatják fel. Az ítélet abban a perben született, amelyet három magyar állampolgár indított a magyar állam ellen amiatt, hogy a rendőrség feloszlatta a budapesti Kempinski Szálló előtt 2002. december elsején tartott spontán demonstrációt. Mint ismert, ezen a napon az Erdély megszállására emlékező román nemzeti ünnepen Medgyessy Péter akkori kormányfő koccintott a magyar fővárosban tartózkodó román miniszterelnökkel. Ezen felháborodva mintegy kétszázan tiltakoztak a magyarságot megalázó gesztus ellen. A demonstrálók ellen a rendőrség erővel lépett fel.

A három magánszemély panaszt tett a rendőrség ellen a magyar bíróságoknál, ám mind a Pesti Központi Kerületi bíróság, mind a Legfelsőbb Bíróság elutasította a kereseteket, így végül Strasbourghoz fordultak, s az Emberi Jogok Európai Bírósága igazat adott nekik.

A jogi helyzet érdekes. A Magyarországon jelenleg hatályos gyülekezési törvény kétségtelenül előírja, hogy a demonstrációkat hetvenkét órával korábban be kell jelenteni a rendőrségnek, sőt, a törvény azt is rögzíti, hogy az előzetesen be nem jelentett rendezvényeket a rendőrségnek fel kell oszlatnia. Ugyanakkor az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950-ben Rómában elfogadott egyezmény (amely 1993 óta a hazai jogrend része is) kimondja, hogy „mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához.” És azt is rögzíti az egyezmény, hogy „e jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban zavargás vagy bűnözés megakadályozása, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek.” Így tehát amennyiben egy tüntetés békés, az ennek során elhangzó beszédek nem sértenek törvényt, az egyezmény értelmében nem oszlatható fel. Hangsúlyozzuk, hogy ez az egyezmény 1993 óta a hazai jogrend része is, vagyis a gyülekezési törvényben foglaltak és egyezményben rögzítettek ellentétben állnak egymással.

Ami egyébként alkotmányellenes, hiszen az alaptörvény kimondja, hogy „a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”

Az Emberi Jogok Európai bírósága pontosan ezen egyezményre hivatkozva hozta meg ítéletét. Amelyben többek között világosan kimondatott, hogy „a bíróság nézete szerint különleges körülmények között, amikor egy politikai eseményre egy tüntetés formájában megnyilvánuló azonnali reakció (spontán tüntetés) igazolható lehet, az ebből következő békés összejövetelt kizárólag a szükséges előzetes értesítés hiánya miatt, a résztvevők bármilyen törvénysértő magatartásának hiányában feloszlatni a békés gyülekezés szabadságának aránytalan korlátozásával ér fel.”

Magyarország európai uniós csatlakozási folyamata során az egyik legtöbbet emlegetett fogalom a jogharmonizáció volt. Ebben az esetben ez nyilvánvalóan nem sikerült, hiszen a hazánkban alkalmazott gyakorlat egy olyan jogszabályon alapul, amely ellentétes egy másik hatályos jogszabállyal és főként ellentétes az európai gyakorlattal.

Európa-szerte gyakran előfordul, hogy valamely impulzus spontán gyülekezést vált ki egyes emberekből, közösségekből. Emlékezetes, hogy amikor Ausztriában a Szabadságpárt (amelyet akkor még Jörg Haider vezetett) jelentős választási sikert aratott, és kormánypárt lett, baloldali érzelmű osztrákok ezrei tüntettek a bevándorlásellenes párt és annak vezetője ellen. Meglehetősen hangosan, de mindvégig békésen, és bármiféle bejelentés nélkül. Az osztrák hatóságok pedig biztosították a folyamatosan, heteken át tartó demonstrációkat.

Amint Grespik László ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkatársa, az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduló három magyar állampolgár jogi képviselője az ítélet kapcsán megállapította, a döntésből az is következik, hogy ha egy tüntetés békés, akkor időben nem korlátozható. Nyugati szomszédunknál is pontosan ez történt, a Haider-ellenes megmozdulások hetekig eltartottak.

Grespik László az ügy kapcsán írott összefoglalójában egyebek mellett azt is megállapítja, hogy miután a Római Egyezmény vonatkozó cikkelye a spontán és békés tüntetések feloszlatását nem teszi lehetővé, ezért az ilyen rendezvények elleni rendőri fellépéskor jogszerűen tagadhatják meg a résztvevők az engedelmességet.

A hazai törvényhozásnak feladata lenne, hogy az Európában bevett gyakorlathoz, a gyülekezés szabadságának szellemiségéhez és főként az Emberi Jogok Európai Bírósága konkrét ítéletéhez igazodva módosítsa a gyülekezési törvényt oly módon, hogy a bejelentési kötelezettség nem teljesítése ne lehessen jogalap a tömegoszlatásra. Ezzel szemben a rendőrség vezetői a szabadságjogok korlátozását sürgetik, amikor például azt javasolják, hogy a bejelentett és tudomásul vett rendezvényeknek időbeli korlátokat szabjanak. Meglehet, kényelmetlen heteken, hónapokon át tüntetőket látni az utcán, de a szólás és a gyülekezés szabadsága az európai szellemiség szerint előbbre való egyesek esztétikai érzékenységénél vagy épp a közlekedés zavartalanságánál. Nem véletlen, hogy európai uniós csatlakozásunkkor hatályon kívül került a közlekedés aránytalan sérelmére való hivatkozás, amelyre hivatkozva korábban számos megmozdulást betiltott a rendőrség. Hozzá kell tenni, hogy bár ez a hivatkozási alap 2004. május 1-jével kikerült a magyar jogrendből, mindmáig előfordul, hogy a rendőrség ezen az alapon rendezvényeket tilt meg. Törvénytelenül és önkényesen. Ha Magyarországon komolyan venné a hatalom a demokráciát, akkor tudomásul venné, hogy békésen tüntetni mindenkinek joga van. Függetlenül a demonstráció üzenetétől, értelmétől, hasznosságától vagy haszontalanságától.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány, valamint a Civil Jogászbizottság közös sajtóközleményt adott ki az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban. Ebben többek között ez olvasható: „a rendőrségre vonatkozó jogszabályok szigorú betartása, az azzal bármely vonatkozásban ellentétes esetleges kormány-utasítás megtagadása a rendőrségi vezetés részéről elengedhetetlenül szükséges az emberi jogok védelmére és biztosítására vonatkozó alkotmányos kötelezettség megvalósításához. […] Nem helyes, és a Rendőrségi Törvénnyel sincs összhangban, ha néhány száz tüntető miatt a Rendőrség lebénítja a főváros forgalmát, súlyos indulatokat keltve a lakosság nagy részében. A Rendőrség feladata ilyenkor a lehető legkevesebb és leg­enyhébb kényszerítő eszköz alkalmazása és az emberi jogok lehető legcsekélyebb megsértése mellett a közlekedés visszaállítása. Tartózkodni kell az eltúlzott reakcióktól, a rendőri erődemonstrációtól, a tömeges megfélemlítéstől, jogellenes magatartást nem tanúsító személyekkel szembeni rendőri fellépéstől, ez ugyanis nem egyeztethető össze a jogállamiság és a demokrácia szellemével és gyakorlatával.”

A közleményben van még egy figyelemre méltó gondolat: „Az emberi jogok védelme és biztosítása, valamint a jogállamiság megőrzése szempontjából szükségesnek tartjuk, hogy a politikai pártok iránymutatást adjanak választóiknak arról, hogy az Alkotmány és a jogszabályok keretei között mit lehet tenni az ország csődhelyzetből történő kilábalása érdekében. Ezzel és a demonstrációk túlreagálásának elkerülésével, a rendőri erődemonstrációk, megfélemlítések abbahagyásával lenne lehetőség az ország nyugalmának megőrzésére.”

Vagyis az általános válság megoldása a politikai elit feladata volna. Az alapvető szabadságjogok zavartalan biztosítása és az azokat szabályozó törvényeknek az európai gyakorlattal, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletével való összehangolása a törvényhozás feladata. A jelenlegi gyakorlat az, hogy a kormányzat és a rendőrség nem azon munkálkodik, hogy a polgárok a lehető legteljesebb körben élhessenek szabadságjogaikkal, hanem pont ennek ellenkezője ismerhető fel. Az ország vezetői és a hatóságok annak lehetőségeit keresik, hogy miként tudnák megakadályozni az ellenük szerveződő megmozdulásokat. Amelyekre egyébként sosem kerülne sor, ha Magyarországnak felelős kormánya lenne.

Ágoston Balázs