Fotó: ShutterStock.com(illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Mint fogalmazott, Újbuda maximálisan a nyertese a kormányzati, önkormányzati fejlesztéseknek, hiszen a kerületben kap új helyet a Sportkórház, fejlesztik a Szent Imre Kórházat, a kerület határában épül meg az új centrumkórház és egy volt iskolaépületben kap a mainál nagyobb épületet a gyermekegészségügyi központ.

A kerületvezető beszélt a városrész korábbi fejlesztéseiről is. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a védőnőket új informatikai szoftver segíti, digitális röntgent kapott a tüdőgondozó, a sebészeten egy ambuláns műtőt alakítottak ki, létrejött az újbudai alapellátási központ és háziorvosi praxisközösség, és megépült a gazdagréti védőnői szolgálat új épülete.

A Fehérvári úti szakrendelővel telekszomszédos egykori iskolaépületben létrejövő gyermekegészségügyi központról elmondta, a beruházásra 1,8 milliárd forint kormányzati forrást kapott az önkormányzat, amelyet 475 millió forinttal egészítettek. Az épület belső szerkezeti kialakítása elkezdődött, az építkezés első üteme februárra befejeződik – tette hozzá.

Tóvizi Attila, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese az Egészséges Budapest Program kapcsán elmondta, a 2017-től 2026-ig tartó program alatt 700 milliárd forintot szán a kormány a közép-magyarországi régió és Budapest egészségügyi ellátásának átalakítására. A beruházások, fejlesztések során négy centrumkórház, tizenegy országos intézet, tizenhárom társkórház és 32 szakrendelő újul meg a következő években.

Úgy fogalmazott, a sajtóhírekkel ellentétben a fejlesztési program „töretlenül halad előre”, több kórház esetében ezekben a hónapokban a tervezési eljárások eredményeit is kihirdetik. „Idén egy új korszak kezdődött az EBP történetében; az orvosszakmai előkészítést követően most a gyors és hatékony megvalósításra összpontosítanak” – emelte ki Tóvizi Attila.         

Kitért arra, hogy az EBP-re a kormány 2017-ben 40 milliárd, 2018-ban 30 milliárd, idén pedig 41,9 milliárd forintot fordított. „Idén egy új korszak kezdődött az EBP történetében; az orvosszakmai előkészítést követően most a gyors és hatékony megvalósításra összpontosítanak” – emelte ki Tóvizi Attila, hozzátéve, azon fognak dolgozni, hogy a fejlesztéseket határidőn belül, magas minőségben adják át.       

Kóti Tamás, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatója elmondta, az új eszközök nagyban megkönnyítik a kerületben élő gyermekek ellátását, a megvásárolt harminchat orvosi eszközt már használják az orvosok a gyermekszemészeten, a fül-orr-gégészeten, a kardiológián, az urológián és a mozgásszervi részlegen.       

Jelezte, sikeresen pályáztak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél új szakellátási kapacitások befogadására, így már a teljes gyermek-szakellátás elérhető a Szent Kristóf Szakrendelőben.        Simicskó István (KDNP), Újbuda országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kormány célja az emberek mielőbbi gyógyulása, egészségben tartása. Mint mondta, a kormányzat szándéka megjelenik abban is, hogy odafigyel az egészségügyben dolgozók megbecsültségére, bérezésére. Mint mondta, az egészség megőrzésében azonban nagy felelősség hárul az egyénre is, az egészséges életmód és a testmozgás ehhez elengedhetetlen.