Hirdetés

A Magyar Közlönyben kedd este megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, a menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe az országos, regionális, valamint a helyközi és a helyi személyszállítási közszolgáltatást azok a járvány elleni védekezésben részt vevők, akik szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgoznak. Vonatkozik a kedvezmény azokra is, akiket a közszolgálati tisztviselőkről, a kormányzati igazgatásról, a honvédek jogállásáról szóló, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény alapján foglalkoztatnak.

A kedvezményt az érintettek egy a kormányhatározat mellékletében megjelentetett formanyomtatvány kitöltésével – a foglalkoztató által kiállított igazolással – és a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmánnyal együtt vehetik igénybe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán közölte, intézkedtek a szolgáltatóknál, hogy az újonnan kedvezményezettek kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre már megvásárolt bérleteiket.

Kiemelték, a közlekedési társaságok az utas kérelmére a december havi bérlet vagy a 2020. december 16. előtt kezdődő érvényességű, és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának felét térítik vissza.

Az utasok a második félhavi bérletek, vagy a december 16-a előtt vásárolt, és a december 16-i vagy későbbi érvényességgel kezdődő 30 napos bérletek árát teljes egészében visszakaphatják kezelési költség nélkül – közölte az ITM.

A kormány a járvány második hullámában az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatóknak már november 11-től biztosította az utazási kedvezményt.

Korábban írtuk