Hirdetés

A közlemény szerint politikailag ez alighanem fontosabb annál, mit gondolnak a megkérdezettek arról, meg kell-e szüntetni a veszélyhelyzetet.

Az intézet hozzátette: még a kormánykritikus szavazók fele (50 százalék) is egyetért abban, hogy ez a kormányzati lépés (a veszélyhelyzet kihirdetése) indokolt volt. „Minden diktatúrát kiáltó, s különösen is Soros György, Jean-Claude Juncker, Donald Tusk, a liberális világsajtó és a magyar baloldali ellenzék ezzel elvesztett egy fontos értelmezési csatát. Sem egykor, sem most, sem utólag nem ért velük egyet a magyar választók túlnyomó többsége a veszélyhelyzet ügyében, hiszen annak bevezetéséről és befejezéséről is konszenzus van a magyar társadalomban” – fogalmaztak a közleményben.

A Nézőpont Intézet megjegyezte: mindezt azért is fontos tudni, mert a megkérdezettek 62 százaléka szerint a koronavírusnak lesz második hulláma is Magyarországon, a kormánykritikusok ebben még biztosabbak is (70 százalék), mint a kormány támogatói (57 százalék). Ha ez valóra válik, a magyar ellenzék – az Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt bocsánatkérés mellett – esélyt kap arra is, hogy tanuljon hibájából és legközelebb ne ellenezze, hanem segítse a védekezéshez szükséges rendkívüli intézkedéseket – tette hozzá.

Korábban írtuk

A közlemény szerint a magyarok 78 százaléka utólag is helyesnek tartja, hogy a kormány kezdeményezte márciusban a kornavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítását, 66 százalékuk azzal is egyetért, hogy most a kabinet véget szeretne vetni a rendkívüli jogrendnek.

A választópolgároknak az előző heteknél valamivel magasabb aránya, 78 százaléka jelezte, hogy elégedett a magyar kormány „koronavírus terjedése elleni lépéseivel” (18 százalék nem). „A széleskörű elégedettségnek része a rendkívüli jogrendet lehetővé tevő veszélyhelyzet kihirdetése is” – állapította meg az intézet.

Mint felidézték, március közepén a magyarok 94 százaléka mondta azt, hogy egyetért a rendkívüli intézkedéssel, és március végén is, a törvényes hosszabbítás időpontjában, még 85 százalékuk támogatta a veszélyhelyzet fenntartását.

Ez a támogatottság a múlt héten 40 százalékra csökkent, sőt a magyarok 49 százaléka szerint nincs már szükség a rendkívüli jogrendre. „Ezzel március óta először többségbe kerültek a veszélyhelyzetet ellenzők, anélkül, hogy mindez kormányellenes követeléssé vált volna” – áll a Nézőpont Intézet összegzésében.

Kitértek arra is, hogy a miniszterelnök kezdeményezése után a kormánypárti választók 40 százaléka sem tartja szükségesnek már a veszélyhelyzet fenntartását.

Arra a kérdésre, hogy meg kell-e szüntetni a veszélyhelyzetet, a válaszadók 66 százaléka, a kormánypártiak 61 százaléka igennel felelt a felmérésben.