Fotó: ShutterStock.com/Eugene Troskie
Hirdetés

A szakértő azt mondta: a tobzoskában olyan koronavírust mutattak ki, amelynek genetikai információja szinte teljesen megegyezik az emberekben található „új típusú koronavíruséval”.

Hozzátette: a koronavírusok nem ritkák, az embernek jelenleg legalább négy különböző koronavírusa van, amelyek légzőszervi és emésztőszervi megbetegedéseket okoznak, a háziállatoknak is számos fajta koronavírusa van, a vadállatokban élő koronavírusok száma pedig még több.

Rusvai Miklós szerint mivel gyorsan mutálódik, nagy valószínűséggel vakcina nélkül is eltűnhet a vírus. Például a SARS vagy más állati koronavírus – például a TGE nevű sertésbetegség – tűnt el úgy, hogy mire a vakcinát kidolgozták volna ellene, már nem volt szükség rá – mondta.