Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A házelnök nyitóbeszédében Németh László 1943-as szavait idézte, miszerint „aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogyan süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában”.

Kövér László ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, azt kívánja, hogy „2043-ban mindannyian elmondhassuk: annak, aki a magyarság legújabbkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy ez a nemzet fél évszázad alatt miként emelkedett ki a neki szánt bennszülötti sorsból, és miként lett végre ura a tulajdon országának”.

Ha a Jóisten megadja ennek a jókívánságnak a beteljesülését – folytatta az Országgyűlés elnöke -, akkor „elmondhatjuk, hogy életünk során nem dolgoztunk hiába”. Nem volt hiábavaló a közös erőfeszítés, amikor 30 évvel ezelőtt „kimenekítettük Magyarországot a kommunizmus összeomló romjai alól”, nem volt hiábavaló, hogy a kommunizmus rendszerének 1990-ben történt demokratikus lezárása után, 20 év útkeresés után, 2010-ben, ugyancsak demokratikus módon, „lezártuk a posztkommunizmus korszakát is, és megkezdtük az alávetett és kizsákmányolt bennszülötti állapotból való kilábalás programjának végrehajtását” – fejtette ki.

„Kellő szerénységgel és a szükséges önbizalommal mondjuk ki: együtt megtörjük a balsorsot, közösen lerázzuk magunkról a történelmi fátumot, sikerre visszük és beteljesítjük az ország és a nemzet 2010-ben elkezdett emelkedését” – fogalmazott a házelnök, aki szerint a XXI. század közepére a magyarok végleg kiváltják magukat a mások által nekik szánt „bennszülötti sorsból”, és ebben ezúttal semmilyen ellenérdekelt erő nem tudja őket megakadályozni.

Kövér László köszönetet mondott a keresztény értelmiségnek, hogy megtanít arra, miként kell olvasni az idők jeleit, hogy „mindig különbséget tudjunk tenni jó és rossz, hűség és hűtlenség, erény és bűn között”.

Szavai szerint „ma a legnagyobb ellenfeleink az erényekkel szemben álló bűnök” és mindazok, akik a bűn szolgálatában állnak, a bölcsességgel szemben álló tudatlanság és azok terjesztői, a bátorsággal szemben álló gyávaság és azok ideológusai, az igazságossággal szemben álló igazságtalanság és azok haszonélvezői, a mértékletességgel szemben álló mértéktelenség és azok hirdetői.

Az Országgyűlés elnöke arra kérte a kongresszus résztvevőit, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is segítsék a felelős magyar politikát, hogy tartani tudja a jó irányt a közös történelmi célok felé.

„Nagy küzdelemben állunk, és a győzelem feltétele, hogy nagy ellenfél ellen – amely alatt nem a mai itthoni ellenzék értendő – nagy lelket tudjunk növeszteni” – mondta.