A tárcavezető a közlemény szerint rámutatott, hogy a víz az egész bolygón egyidejűleg stratégiai jelentőségű erőforrás és a fenntartható fejlődés kulcstényezője. Kiemelte: a vízkészletek és az élelmiszertermelés biztonságát egyidejűleg kell fenntartani, amelyre főként – a talajok és ökoszisztémák vízmegtartó képességének javítása mellett – az öntözéses gazdálkodás fejlesztése nyújt lehetőséget.

Hirdetés

Nagy István hangsúlyozta, hogy Magyarország a felszíni vizekből történő öntözést részesíti előnyben, ezzel csökkentve a felszín alatti vízkészletek túlzott igénybevételét. Ennek érdekében hazánk megteremtette a jogi alapjait az öntözési közösségek létesítésének, amelyekből eddig több mint 200-at hivatalosan elismertek, mintegy 80 ezer hektárnyi területen – részletezte a miniszter.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének július 1. és 7. közötti ülésszakának alkalmával a tagállamok nagy többséggel – köztük Magyarország támogatásával – újraválasztották a FAO főigazgatóját, a kínai Csü Tung-jüt is.

Korábban írtuk