Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) az új fővárosi troli- és villamosbeszerzésekről szólva felidézte: a kormány korábban azt ígérte, biztosítják a szükséges forrásokat. Ez az ígéret azonban úgy tűnik, elszállt a semmibe.

Most a piaci árnál 40 százalékkal olcsóbban juthatnának hozzá a közlekedési eszközökhöz. Ez nem lehet politikai, pártpolitikai kérdés, ez a budapesti emberek közlekedéséről és kényelméről szól – hangoztatta.

Megjegyezte: a kormány támogatásának elmaradása után főváros előkészített egy kedvező megállapodást az európai beruházási bankkal, de a kormány nem hagyta jóvá a kedvező hitelt. Mi az oka ennek? – tette fel a kérdést.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter úgy reagált: ahogy eddig, úgy ezentúl is nyitottak minden egyeztetésre a megvalósítandó fejlesztésekről, de abban nem lesznek partnerek, hogy a főváros eladósodjon.

Korábban írtuk

Megjegyezte: a kormány vállalta, hogy 60 milliárd forint értékű városfejlesztési programot átvállal, ha igényt tart rá a főváros. Budapest emellett az egyetlen olyan önkormányzat, amely támogatást kap a közösségi közlekedés üzemeltetéséhez.

Kitért arra is: a kabinet az elmúlt tíz évben 375 milliárdnyi adósságot vállalt át a fővárostól. Hozzátette: az iparűzési adóból származó bevételek közel a duplájára nőttek, 28 milliárd forint, valamint 135 milliárdnyi állampapír szintén a főváros rendelkezésére áll. Van tehát pénz a költségvetésben – jegyezte meg.

Mi a fontosabb: 3 millió ember mindennapjai vagy a fideszes gazdsasági érdekek? – azonnali kérdésem a parlamentben #Párbeszéd

Mi a fontosabb: 3 millió ember mindennapjai vagy a fideszes gazdasági érdekek? – azonnali kérdésem a parlamentben #Párbeszéd

Posted by Kocsis-Cake Olivio on Monday, November 2, 2020