Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele – írták.

Hirdetés

Szent várakozás ez, amely megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. „Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent” – fogalmaztak.

Kitértek arra: a keresztény – és minden emberi – közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta
tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat.

Advent idején, a „királyok királyának” érkezésére készülve „nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni” – közölték.

Az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorún elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A három lila gyertya jelzi, hogy bűnbánati időszak van, az egy rózsaszín pedig azt, hogy advent harmadik vasárnapján „van okunk az örvendezésre is”, mert már közel van a Megváltó érkezése.

Megjegyezték: a keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve a görögkatolikus egyházban negyvennapos adventi bűnbánati időszak előzi meg a karácsonyt, ezért náluk korábban kezdődik az advent. A legjellegzetesebb adventi liturgia a hajnali mise, a rorate, amely nevét a latin miseének kezdő soráról (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) kapta.

Mivel bűnbánati időszak van, a templomi oltárokat advent idején nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát visel.

Ebben az időszakban a keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani. „Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni” – írták.

Adventben nap mint nap fel kell tenni a kérdést, „kinek az eljövetelére várunk. Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy valaki meg akarja újítani életünket, istenkapcsolatunkat?” – fogalmaztak.

Azt kívánjuk – tette hozzá a püspökök testülete -, hogy a szomszédban zajló és mindenkit próbára tevő háború ellenére – az „adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!”

Korábban írtuk