Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közös videóban hívta fel a figyelmet a magyar termékek vásárlásának fontosságára, ami karácsonykor még hangsúlyosabb. Találkozni a termelővel, megismerkedni új kézműves termékekkel, felfedezni nagymamáink titkos receptjeinek ízét, óriási élmény és lehetőség. A hazai élelmiszer vásárlásával javítjuk a mezőgazdaság teljesítményét, az élelmiszeripar jövedelmezőségét. Ráadásul a környezetünket is megóvjuk, nem kell ugyanis több ezer kilométerről ide hozni az árut, és ezzel szennyezni teremtett világunkat – tette hozzá az agrártárca vezetője.

Hirdetés

A szép képeslapok, a kedves telefonhívások mellett egy személyre szóló ajándéknak most még egy fontos üzenete lehet: az, hogy odafigyelünk egymásra. Hiszen idén karácsonykor magyar termékek vásárlásával nem csak szeretteinknek, de a magyar vállalkozóknak is elmondhatjuk, hogy számíthatnak ránk – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki kiemelte: a kormány ahogy eddig, ezután is olyan intézkedéseket hoz, amely a családok, vállalkozások anyagi biztonságát szolgálja.

A két politikus mindenkit arra biztat, hogy ha teheti, idén karácsonykor válassza a magyar terméket, úgy a karácsonyfa alá, ahogy a családi asztalra. A videó elérhető Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook oldalán.

Korábban írtuk