Az államtitkár kifejtette, hogy – az ünnepi időszaknak megfelelően – a húsok előállítását és forgalmazását helyezik az ellenőrzések fókuszába, de az élőhal és édesipari termékek kereskedelmét is figyelemmel kísérik a szakemberek. Az adventi vásárokra kitelepült vendéglátóhelyek működését, valamint a borászati és alkoholos termékeket ugyancsak górcső alá veszik. Ezenfelül a Nébih vizsgálja a kisállat eledeleket, köztük a téli madáreleségeket, továbbá a halszállítók és az őstermelők tevékenységét – sorolta az AM.

Hirdetés

Hús-és húskészítmény előállítás tekintetében – többek között – a vágóhidakat és daraboló üzemeket, míg a forgalmazásnál a hiper- és szupermarketeket, a szaküzleteket, a nagykereskedelmi egységeket, valamint a logisztikai központokat ellenőrzik. A vizsgálatok célja, hogy a vizsgált létesítmények tevékenysége és az általuk előállított/forgalmazott élelmiszerek megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak.

Az édesipari termékek esetében elmaradhatatlan az ünnephez kapcsolódó szaloncukrok mustrája. Az édességeknél – a nyomonkövetés mellett – a lejárati idő feltüntetése is lényeges. Az élőhal árusítás során az állatvédelmi kritériumok megvalósulását is vizsgálják az ellenőrök: például, hogy a levágás előtt megfelelő módon elkábítják-e az állatot – fejtette ki Nobilis Márton.

A közlemény kitér arra is, hogy az adventi rendezvényeken kitelepült vendéglátóknál a higiéniai szabályok betartását, továbbá a személyi és technológiai feltételek, valamint a nyomonkövetés teljesülését vizsgálják a szakemberek. A forralt bor forgalmazásánál- többek között – utánanéznek az előállításhoz használt alapanyagok eredetének és a receptúrát tartalmazó dokumentum meglétének.

A téli szezonális mustrát a Nébih koordinálja, annak végrehajtásában a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok és a Nébih szakemberei is részt vesznek. A cél mindenekelőtt az, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból is nyugodtan teljenek az ünnepek – hangsúlyozta a közleményben Nobilis Márton államtitkár.

Korábban írtuk