Menczer Tamás elmondta, hogy a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjában megvalósuló beruházást 602 millió forinttal támogatja a kormány.

Hirdetés

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy aki igent mond a családra és igent mond a gyermekre, az igent mond az életre és igent mond a jövőre. Kiemelte, a kormány segíteni szeretné, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek.

Közlése szerint a kormány 2021-ben két és félszer többet fordít a családok támogatására, mint 2010-ben az előző kabinet. Ez 2300 milliárd forintot jelent – tette hozzá -, ami a GDP mintegy 4,5 százaléka. Ez a támogatás Európában is kimagasló – jegyezte meg.

A kormány filozófiája, hogy aki gyermeket vállal, az kevesebbet adózzon, többet tudjon a családjára fordítani – mondta Menczer Tamás, hozzátéve, jelenleg egymillió család részesül családi adókedvezményben. Az otthonteremtési program ugyancsak kiemelten fontos, a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot 160 ezer család veszi igénybe, ami mintegy 500 milliárd forintot jelent, és ezek a családok 83 ezer gyerek világra hozatalára vállalkoztak.

Korábban írtuk

Az államtitkár a református egyház országos óvodaprogramjáról elmondta, hogy 66 helyszínen valósul meg óvodafejlesztés, vagy -építés, 200 csoportszoba, ötezer óvodai férőhellyel – ebből háromezer új -, valamint 354 munkahely jön létre.

A 800 négyzetméteres, kétszintes Csillagvilág óvodában három csoportban 75 gyerekről gondoskodnak majd. Az energiahatékony, korszerű építészeti megoldásokat alkalmazó új épületben fejlesztőközpont és 60 négyzetméteres tornaszoba is lesz.