Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a központ jelezte, hogy az észtországi Tallinnban konferenciát szervezett az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsalád agytrösztje, a Margaret Thatcher által alapított New Direction. Az eseményen Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója is részt vett. Idézték a közleményben Kovács Istvánt, aki az európai konzervatív, patrióta gondolkodókat egybegyűjtő találkozón azt mondta: Európa többdimenziós válsággal küzd, és „félő, hogy Brüsszel nem megoldani akarja a problémákat, hanem súlyosbítani, hogy még több hatáskört vonhasson el a tagállamoktól”.

Hirdetés

A stratégiai igazgató emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben sok válság sújtotta a világot: pénzügyi krízis, migrációs válság, világjárvány és most az ukrajnai háború. Mindegyik alapvetően befolyásolta Európa életét. „A brüsszeli elit mindegyik válságra kizárólag rossz, Európa és az európai emberek érdekeit sértő, mindennapjait hátrányosan befolyásoló válaszokat adott” – jelentette ki Kovács István, hozzátéve, ezek a rossz válaszok mára oda vezettek, hogy az európai civilizáció és a kontinens jövőjét veszélyeztetik.

Éppen ezért vissza kell venni „Brüsszeltől és a baloldali brüsszeli elittől” a kezdeményezést, és a konzervatív erőknek olyan nemzetközi hálózatot, együttműködést kell létrehozniuk, amely felveszi a versenyt „a Nyílt Társadalom globális hálózatával” – hangsúlyozta.

A stratégiai igazgató a nemzetközi szabadságmozgalmak szerepét körbejáró kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, Magyarország nagyon sokat tett az elmúlt időszakban a nemzetközi jobboldali együttműködésért. Erre jó példa, hogy az Alapjogokért Központ szervezésében először tartották Európában „a legnagyobb amerikai konzervatív dzsemborit”, a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát májusban (CPAC Hungary) – tette hozzá.

Korábban írtuk