Az albérlet-támogatással – két havi kaució és kettő-négy hónap bérleti díj formájában – havonta maximum bruttó 150 ezer forint/hó összegig nyújtanak támogatást az új élet kezdetéhez – írta az Egyszülős Központ. Hozzátették: a lakhatás az egyik olyan terület, ahol eddig nem tudtak segítséget adni, ezért tartják nagy lépésnek a programot.

Hirdetés

A válást követően nemcsak érzelmileg kell rendezni az életet, hanem a mindennapokat is újra kell tervezni, és immár egyedül, szűkösebb anyagi lehetőségekkel új otthont adni a gyerekeknek – mutatott rá a szervezet.

Tapasztalataik szerint vannak olyan egyedülálló szülők, akiknek ez a helyzet „szinte lehetetlen küldetésnek számít”, hiszen nem elég az aktuális havi bérleti díjat kifizetni, de rendelkezni kell a plusz kéthavi bérleti díjnak megfelelő összegű kaucióval is.

Az egyedülálló szülők mintegy 25 százaléka a nagyszülőkkel él, sokan barátoknál, ismerősöknél, családtagoknál laknak, mert nem tudnak önálló lakhatást biztosítani a családjuknak – hívta fel a figyelmet az Egyszülős Központ.

Kifejtették: az érintett rászoruló családok a programban lehetőséget kapnak, hogy a támogatási időszak alatt anyagilag megerősödjenek, így utána „megálljanak a saját lábukon”, és önerőből fedezzék a lakhatási költségeiket. A programban legalább 25 család részére tudják biztosítani az újrakezdést – közölték.

Az albérlet-támogatás feltételei – a központ honlapja szerint – az aktív Egyszülős Kártya, bejelentett munkahely, közjegyző által jóváhagyott bérleti szerződés, a család egy főre jutó havi nettó jövedelme pedig nem haladhatja meg a 120 ezer forintot.

A támogatási kérelmek elbírálása a jelentkezési határidő – június 18. – után kezdődik. A további részletek megtalálhatók az egyszulo.hu honlapon.

A pesti Egyszülős Központ 2018. májusában nyílt, az elmúlt öt évben a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el, 2022 márciusában pedig megnyílt a második Egyszülős Központ Budán, a Déli pályaudvar mellett – emlékeztetett az intézmény.

Korábban írtuk