Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Karácsony Gergely, az MSZP–P főpolgármester-jelöltje a szavazatok 48,9 százalékával (33 350 szavazat) megnyerte a budapesti előválasztás második fordulóját, ezzel eldőlt, hogy ő lesz az ellenzék közös jelöltje. Második helyen végzett 36,8 százalékos eredménnyel (25 093 szavazat) a DK jelöltje, Kálmán Olga, míg a Momentum által indított Kerpel-Fronius Gábor 14,3 százalékot (9792) kapott.

Sárdobálás, választási csalás vádja, hazudozás, árulás, majd lebukás – nagyjából ezekkel a kulcsszavakkal foglalható össze a baloldali előválasztásnak nevezett komédia. A jól megszokott ellenzéki bohózat az eredményhirdetéssel csúcsosodott ki, amikor Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke izgatottan felnyitotta a hivatalos végeredményt tartalmazó borítékot, ugyanis már rég tudni lehetett, ki a győztes.

Először is, az eredményhirdetésen Kálmán Olga nem jelent meg, ami után még a legvérmesebb DK-hívők sem gondolhatták, hogy az egykori médiaszemélyiség győzelmét jelentik be. Másodszor pedig Karácsony Gergely már tíz perccel az eredményhirdetés előtt közzétette közösségi oldalán, hogy megnyerte az előválasztást. Persze az ellenzéki bohózat akkor lett volna teljes, ha Kálmán Olga győzelmével zárul az előválasztás, és a távol maradó győztes helyett a két vesztes kénytelen lapogatni egymás hátát. De kétség sem fér hozzá, ha Kálmán Olga nem zakót kap, egészen biztos megtalálta volna az alkalomhoz illő ruháját, sőt még a Gyurcsány házaspár is teljes harci díszben vonul volna fel.

Egy párt, több magyarázat

Kálmán Olga távolmaradására több eltérő magyarázattal is szolgáltak a DK részéről. Gréczy Zsolt, a párt frakciószóvivője szerint jelöltjük azért hiányzott, mert egész nap az aktivistákkal kampányolt, és nem volt az alkalomhoz illő ruhája. Élő Norbert pedig szervezési hibákat emlegetett: abban a tudatban voltak – úgymond –, hogy az eredményhirdetésen csak a Civil Választási Bizottság tagjai vesznek részt, a jelöltek nem.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Magyar György ismerteti a főpolgármester-jelölti előválasztás eredményét

Kálmán Olga másnap egy harmadik változattal állt elő: egész egyszerűen azért nem ment el, mert nem kapott meghívót. Erről a hazugságról a Párbeszédtől az Origo birtokába került Facebook-üzenetváltás rántotta le a leplet. A Párbeszéd sajtóosztályának egyik munkatársa délben küldött egy üzenetet Kálmán Olgának, amelyben tájékoztatja az eredményhirdetés helyéről és időpontjáról, valamint arról, hogy a jelöltek utána közös sajtótájékoztatót tartanak. A csevegőprogram szerint Kálmán Olga fél 3-kor olvasta el az üzenetet, tehát három és fél órával az eredményhirdetés előtt már tudta, hol és mikor lesz a jelöltek közös sajtótájékoztatója. Ebben dióhéjban benne van minden, ami a baloldalt jellemzi. Egyfelől a gátlástalan hazudozás, amivel még a saját szavazóikat is hülyítik, másfelől az árulás, amivel politikai előnyöket próbálnak kicsikarni egymás kárára.

Képtelen ígéretek

Már akkor sejteni lehetett, hogy Kálmán Olga szénája nem áll jól, amikor a DK bejelentést tett a Civil Választási Bizottságnál választási csalás miatt. Egy MSZP-közeli telefonszámról olyan automata hívásokkal buzdították a baloldaliakat szavazásra, amelyek azt állították, hogy Karácsony Gergelyt a DK is támogatja. Gréczy Zsolt még az urna­zárás napján is arról beszélt, hogy ezzel a csalással Karácsony Gergely kampánystábja több száz embert tévesztett meg. A telefonhívások egyébként Gyurcsány Ferenc egyik interjújából idéztek, amikor a DK elnöke még valóban támogatta Karácsony Gergelyt. A DK végül elfogadta Karácsony Gergely bocsánatkérését, és ezzel lezártnak tekintették az ügyet.

Az előválasztási kampány nem volt mentes a kisebb konfliktusoktól sem. Előbb Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője üzent burkoltan Kálmán Olgának, miszerint „felelőtlen populista ígérgetésekbe nem szabad belemenni”, majd Kunhalmi Ágnes tette egyértelművé, mi a bajuk a szocialistáknak Kálmán Olgával: „Kálmán Olga sokat ígér, de nem tudja alátámasztani, hogy honnan lenne ezekre forrás. Jó, ha valaki tudja, hogy kétszer kettő az négy” – mondta.

Gyurcsány Ferenc egyértelműen kijelentette, alkalmatlannak tartja Karácsony Gergelyt. Amikor arról kérdezték, miért indítja a DK az előválasztáson Kálmán Olgát, a következőket mondta a szocialisták főpolgármester-jelöltjéről: „Karácsony Gergely mögül elment a támogatottság, belekeverték a parkolási botrányba, már nem hiszünk abban, hogy győzni fog. Megkopott Karácsony Gergely ereje. Budapest érdeke, hogy egy nagyobb erőt, nagyobb hitelességet képviselő jelölt is részt vegyen a küzdelmekben. Orbán Viktorral nem lehet kompromisszumot kötni, ezért nem egy lágyan fogalmazó, kompromisszumkereső emberre van szükség” – érvelt a DK elnöke Kálmán Olga mellett.

A kampány során a jelöltek a képtelen ígérgetések mellett felkészületlenségüknek is bizonyságát adták. Kálmán Olga felmelegítette Horváth Csaba korábbi 2010-es kampányígéretét, az ingyenes BKV-t, igaz; a DK-jelöltje csak a 18 év alattiaknak adna ingyenbérletet. Karácsony Gergely, az alapjövedelem hazai élharcosa pedig a közlekedési alapjövedelem ötletét dobta be, amit még a DK is megvalósíthatatlannak nevezett, és közleményben szólították fel Karácsony Gergelyt, hogy vonja vissza. Kerpel-Fronius Gábornak a lakatlansági adó és a fideszesektől elkobzott lakások tervével sikerült magát beírni a hazai politikatörténetbe, legalább olyan emlékezetes módon, ahogy Falus Ferenc tette a vödör jeges vízzel.

A főpolgármester a Magyar Nemzetnek írt nyílt levelében rántotta le a leplet a jelöltek egymásra licitáló ígérgetéseiről. A Karácsony Gergely által kivetni kívánt ingatlanadóról elmondta, a hatályos törvények a fővárosi önkormányzat számára nem tesznek ilyet lehetővé, a tömegközlekedéssel kapcsolatos ígéretekről pedig tételesen bebizonyította, hogy rövid idő alatt csődbe vinnék Budapestet. Tarlós István az előválasztást „választásnak álcázott marketingtevékenységnek” nevezte, olyan „agitpropműveletnek” és „tömegmanipulációnak”, amely egyben listakészítés is a szavazókról, amit pedig a baloldal szavakban annyira elítél.

Baloldali háziverseny

Elképesztő siker, politikai innováció, a demokrácia ünnepe – csak úgy röpködtek a diadalmas jelzők a baloldali előválasztás kapcsán, pedig ahogy Kiszelly Zoltán politológus a Demokratának elmondta, az előválasztás nem volt más, mint a bukott baloldal háziversenye. Szerinte Gyurcsány Ferenc pártja elveszítette az EP-választásokkal megszerzett lendületet.

Fotó: MTI/Soós Lajos
Szavazók az Örs vezér terén

A politológus a Demokratának kifejtette, Kálmán Olgának is az lett volna a feladata, mint Dobrev Klárának: egyben tartani a DK szavazóbázisát, és megelőzni az MSZP-t.

– Ami az EP-választásokon sikerült Dobrev Klárának, az az előválasztáson, a bukott baloldal háziversenyén nem sikerült Kálmán Olgának. Gyurcsány Ferenc legnagyobb dilemmája most az, hogyan tartsa egyben a baloldal szavazóit úgy, hogy a DK nem indít saját főpolgármester-jelöltet, és nem követeli a budapesti megállapodások újratárgyalását sem. Gyurcsány Ferenc nagy terve, az MSZP ledarálása, egyelőre nem sikerült – mondta.

Kiszelly úgy látja, azzal, hogy az MSZP meg tudta őrizni első helyét, visszaállt az EP-választások előtti helyzet, miszerint ismét az MSZP a meghatározó erő a baloldalon.

– Az MSZP joggal ragaszkodhat a márciusi ellenzéki megállapodáshoz, amelynek értelmében a szocialistáknak tizenkét, a DK-nak pedig hat polgármesterjelöltje van. Ha Kálmán Olga nyert volna, a DK valószínűleg újraindítja a tárgyalásokat és több polgármesterjelölti helyet követel magának – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc azért van nehéz helyzetben, mert a baloldali szavazói tömb ősszel az MSZP–P jelöltjét, Karácsony Gergelyt fogja támogatni, és a DK elnöke ismét belesimul az ellenzéki összefogásba, de már korántsem úgy, mint annak vezetője.

Kérdésünkre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a DK mégis indít ősszel főpolgármester-jelöltet, Kiszelly úgy válaszolt, logikus lépés volna, mert Gyurcsány Ferenc csak így tudná egyben tartani 20-30 százaléknyi szavazótáborát, viszont ez egyben politikai öngyilkosság is lenne számára.

– Mivel Gyurcsány Ferenc nem érdekelt abban, hogy Karácsony Gergely sikeres legyen, a DK fél gőzzel vesz majd részt a kampányában, inkább a saját jelöltjeikre összpontosítanak. A DK-nak ősztől valószínűleg több mandátuma lesz az önkormányzatokban, mint most, de az MSZP pozíciója az alku miatt erősebb lesz. Ha Karácsony Gergely alulmarad Tarlós Istvánnal szemben, akkor is az MSZP lesz a vezető ellenzéki erő Budapesten és országosan is.

Kiszelly Zoltán fontos összefüggésekre mutatott rá az online szavazással kapcsolatban. Az előválasztás első fordulójában az MSZP nem járult hozzá az előzetes regisztráció nélküli online szavazáshoz, míg a második fordulóban a DK nem szerette volna, ha minél többen szavaznak interneten, mert az a Momentum jelöltjének kedvezett volna.

– A baloldal Puzsér Róbertet és a Momentumot is leszerelte azzal, hogy nem járult hozzá a regisztráció nélküli online szavazáshoz. Ha ez megvalósul, akkor az első fordulót nagy valószínűséggel Puzsér Róbert nyeri, míg a második fordulóban Kerpel-Fronius Gábor sokkal jobban szerepel. A bukott baloldal csak a saját szavazóit tudta mozgósítani, akik nem mozognak otthonosan az online térben. Az MSZP és a DK tartott tőle, hogy ha megkönnyítik az online szavazás feltételeit, számukra kedvezőtlen eredmény születik.

Az elemző a Momentummal kapcsolatban elmondta, nem lehetnek elégedetlenek. Fő riválisuktól, az LMP-től az EP-választások után megszabadultak, és a budapesti alkunak köszönhetően öt polgármesterjelöltjük van. Ha csak egy is nyer, azt sikerként tudják eladni, mert nincs még polgármesterük, hosszú távon viszont amiatt kell aggódniuk, hogy a bukott baloldalhoz kötötték a sorsukat.

Az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje az eredményhirdetésen határozottan kijelentette, véget ért az ellenzéki rivalizálás időszaka, ám ez inkább a vágyairól szólt, mintsem a valós helyzetről. Gyurcsány Ferenc fogát összeszorítva állt be a szivárványzászlós zuglói polgármester mögé. A fent említett választási csalás Karácsony Gergely stábja részéről vagy Karácsony zuglói botrányai bármikor hivatkozásul szolgálhatnak a DK-nak arra, hogy elfogyott a támogatottság a Párbeszéd társelnöke mögül. Az lenne a meglepetés, ha nem így történne.