Hirdetés

Rétvári Bence emlékeztetett, az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén dönt a pedagógusok új életpályájáról szóló előterjesztésről, amely elfogadása esetén magasabb társadalmi megbecsültséget ad és megteremti a béremelés alapjait. Ennek egy részét a költségvetés már megelőlegezte, illetve maga a törvényjavaslat hatályba lépése is béremelést eredményez egyrészt a fiatal, kevesebbet kereső, másrészt a hátrányos helyzetű környéken dolgozó pedagógusok számára, utóbbiak 20 százalékos emelést kaphatnak – fejtette ki.

A törvényjavaslat előnyeit sorolva az államtitkár elmondta, 46 napról 50 napra növekszik a szabadságok mértéke, valamint az eddig kötelező heti 22-26 tanóra helyett fix 24 órában lesz megállapítva az óraszám, a többségnek ez óraszámcsökkenést is jelent.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a törvényjavaslat benyújtását megelőzően a kormány számos egyeztetést folytatott a szakszervezetekkel, a köznevelési tanáccsal, a fenntartókkal, a pártokkal és azok szakértőivel, valamint a pedagógusokkal és Brüsszellel. „Tényleg nem volt még olyan javaslat, amelyet ennél szélesebb körű egyeztetéssorozat előzött volna meg” – fűzte hozzá.

Megjegyezte, a javaslatok közül többet – kompromisszumos megoldásként – beépítettek az előterjesztésbe.

Az államtitkár meglátása szerint a heti óraszámcsökkentés, a szabadságok mértékének növelése mellett csökkennek a pedagógusok adminisztrációs terhei, ami azt jelenti, hogy például az egyes kategóriákban megszűnő portfólió-készítésre és az önértékelési kötelezettségre fordított időt és energiát a pedagógusok a gyerekekre fordíthatják.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„A gyerekeknek akarunk jobb iskolarendszert csinálni, ez a törvénymódosítás a teljesítménybért vezeti be” – fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve, aki a gyerekekkel többet és jobban foglalkozik, az jobb fizetést fog kapni, ez pedig a pályakezdők számára is vonzó lehet.

Az államtitkár a fizetésemelés finanszírozásával kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, a jövő évi költségvetés 393 milliárd forint többletforrást irányoz elő az oktatásban, amiből egy újabb 10 százalékos emelés következhet.

Nyolcszázmilliárd forintot európai uniós, 5600 milliárd forintot pedig költségvetési forrásokból szeretne pedagógus-béremelésre fordítani a kormány 2030-ig – rögzítette Rétvári Bence, megjegyezve, az uniós források megérkezését a baloldal feltételekhez szabja Brüsszelben.

Korábban írtuk

„Ha a baloldal nem akadályozná most már jó ideje azt, hogy ezt a forrást megkapjuk, (…) régen a pedagógusoknál lenne” – hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte, ha a baloldal hagyná a dolgokat a maguk útján, akkor ez a béremelés már itt lehetne, és amint megjön a pénz, másnaptól elindul a 75 százalékos béremelési program.