A vagyonnyilatkozata szerint Hadházy Ákos tulajdonosa egy 5000 négyzetméteres fácánkerti szőlősnek. 2018-ban vásárolt egy szekszárdi 140 négyzetméteres lakást, amelynek felerészben a tulajdonosa. Az egy évvel korábbi vagyonnyilatkozathoz képest hiányzik egy 160 négyzetméteres lakás, amelynek felerészben volt tulajdonosa. Hadházy Ákos még 2017-ben lízingelt egy Skoda Kodiaqot, valamint 2015-ben vásárolt egy Trabant kombit, 2020-ban pedig ezek mellé vett még egy VolksWagen Caddyt – számol be a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Míg 2020-ban semmilyen megtakarítása nem volt a radikális baloldali politikusnak, addig 2021-ben már 6,3 millió forintja lett államkötvényben. Mindezek mellett forintban 3,9 millió, míg devizában 5,8 millió forintnyi követelése volt egy pénintézettel szemben.

Míg 2020-ben Hadházy 11 milliós hiteltartozással rendelkezett, addig ez tavalyra 9,5 millióra csökkent. A politikus száz százalékban tulajdonosa a Hadház-Vet Kft.-nek, amelynek a nyereségéből ötven százalékban részesedik. Az nem derül ki a vagyonnyilatkozatából, hogy tavaly mennyi volt ez a nyereség – írják.

A Magyar Nemzet cikkét IDE KATTINTVA olvashatják.

Korábban írtuk